Miért nem tudom elhinni, hogy tényleg szeret?

A barátommal mindketten 22 évesek vagyunk. 2 éve vagyunk együtt, nekem ő a legelső barátom (vele volt az első csók, első szex..), neki viszont már voltak barátnői előttem is, köztük két egyéves kapcsolata.

A barátommal egy egyetemre járunk, ott ismerkedtünk meg. Én már az elején kinéztem magamnak, nagyon megtetszett, és ahogy egyre jobban megismertem, egyre jobban belezúgtam. Ő azonban sokáig nem közeledett egyáltalán, néha beszélgettünk úgy, mint két haver. Én nagyon vágytam rá, de közben az önbizalmam 0 volt: ott voltam 20 évesen semmi tapasztalattal, nem is tartottam magam szépnek, nem is voltam túl nőies (sima fazon nélküli hosszú haj, egyszerűbb, sportosabb ruhák), ezért elkönyveltem hogy semmi esélyem nincs nála. Ő jóképű, mint mondtam már voltak kapcsolatai előttem, sok lánynak tetszik.

Bocsi a hosszú előzményért, de szerintem az is hozzájárul a mostani problémámhoz, hogy így éreztem akkor: szerelmes voltam belé, de ő haverként kezelt, és én elkönyveltem, hogy úgyis csak jó csajokkal jönne össze (az előző barátnői közül kettőről láttam képet, mindegyik sokkal jobban nézett ki, mint én, sminkeltek is, szép frizura, elegáns ruha- én nem ilyen vagyok).

Beszélgetéseink során mégis egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és kb fél évvel később összejöttünk. Azóta nagyon jó a kapcsolatunk, sokat vagyunk együtt, jól érezzük magunkat, sok a közös program, jó a szex, jól kijövünk egymás családjával. Két éve jól megvagyunk.

Minden rendben lenne, ha nem lenne bennem még mindig, 2 év után is az a tudat, hogy én kevés vagyok hozzá, neki biztos jobb csajok kellenek, és biztosan elhagy, ha talál egy hozzáillőbbet. Ő sokat bókol nekem, kedveskedik, a szavaival és a tetteivel is kimutatja, hogy szeret.

Én viszont folyamatosan stresszes vagyok, mert mindig félek, hogy vége lesz, hogy úgysem kellek neki... Ha egy napig nem keres neten/telefonon, már kombinálok, hogy nem vagyok neki fontos... Ha elmegy egy társasággal valahova és én nem vagyok ott, akkor féltékeny vagyok... Egyszerűen úgy érzem, nem vagyok elég jó hozzá/neki. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ott van az ismeretségi körében annyi szép (nálam szebb) szingli lány, és mégis én kellek neki. Pedig néha már a közös jövőről is szoktunk beszélgetni.

Ezek közül semmit nem mutatok ki, tehát csak magamban őrlődöm.

Tudom hogy hülye vagyok, meg ilyesmik, de most az a kérdésem, hogy volt-e valaki hasonló helyzetben, és hogy tudta kiverni ezt a fejéből, hogy hitte el végre, hogy a párja tényleg őt szereti?