Szerelmes vagyok, de akit szeretek az nős. Tegyem ki végérvényesen a pontot erre a kapcsolatra, vagy inkább harcoljak érte, s merjem felvállalni?

Kb. egy évvel ezelőtt az interneten "összefutottam" egy fejlett nyugati országba szakadt férfi honfitársammal. Én egyébként erdélyi vagyok. Teljesen ártatlan levelezgetésnek indult a kapcsolatunk, egyszerű levelezőtársak voltunk, de egyre inkább megnyíltunk egymás előtt s a kapcsolatot napi szinten tartottuk, mindennap több mint tíz levelet váltottunk. Kb. fél éves ismeretség után személyesen is találkoztunk egy pizzaevés erejéig, s az együtt töltött kb. két óra alatt rájöttünk arra, hogy amit egymás iránt érzünk, az több mint barátság. De ő visszament az országba ahol élt, s az érzelmeinkről nagyon sokáig nem bezéltünk, a személyes találkozás után több mint három hónapig, viszont továbbra is leveleztünk. S aztán ismét következett egy személyes találkozás, ezúttal egy ebéd erejéig, amikoris elmodtuk egymásnak azt is, hogy amit a másik iránt érzünk az több mint barátság, szembe kellett néznünk azzal, hogy szerelmesek vagyunk egymásba.. Ezzel önmagában még nem is lenne semmi baj, csakhogy ő nős, nagykorú gyerekei vannak már ugyan, s rossz a házassága is, de mégis nős, s számomra egy ilyen kapcsolat nem felvállalható, nem fér bele az értékrendembe. Aljas, szemét dolognak tartom azt, amikor házasságban élő emberek megcsalják párjukat. Már akkor, nehéz szívvel ugyan, de véglegesen meg akartam azakítani vele minden kapcsolatot, mert láttam, hogy a kapcsolatunk nem egyszerű férfi-női barátság, de talán két napig bírtuk, s aztán ismét elkezdtünk levelezni, de nem az érzelmeinkről, csak a hétköznapjainkról, olvasmányainkról, örömeinkről, bánatainkról amik nem kettőnk kapcsolatáról szóltak. Aztán következett kb. két hónpos levelezgetés után ismét egy személyes találkozás, ezúttal együtt töltöttünk négy napot a szabadságunkból, de csókolózásnál tovább nem jutottunk, mert én nem akartam többet a feleségére való tekintettel, pedig őrülten vágyom a többre is. Ő pedig vissszament ismét, s most szeretné beadni a válóperét, s hazajönni Erdélybe, s nyíltan azt is elmondta, hogy szeretne feleségül venni. Az biztos, hogy ilyen, mindent elsöprő érzést eddig még soha senki iránt nem éreztem, pedig már túl vagyok a harmincon (én független vagyok), s ezzel ő is így van. Amikor az utolsó találkozás után elváltunk, kb. két napig szinte állandóan könnybelábadt szemmel járkáltam, annyira hiányzott, pedig nem vagyok sírós fajta, sokszor évek telnek el anélkül, hogy akár egyetlen könnycseppet ejtenék. Viszont most nagyon tanácstalan vagyok. Merjem felvállalni az érzéseimet, s merjek boldog lenni vele, vagy tegyem ki a pontot a kapcsolatunk végére, most már végérvényesen, mert ő nős, s aljas, tisztességtelen dolog más házasságába belerondítani??? Kérlek, adjatok tanácsot. Talán a kívülállók sokkal jobban, tisztábban látják a helyzetemet. Köszönöm.