Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit tennétek? Ti is aggódnátok?
Az páromnak, mielőtt összejöttünk, volt egy "naaagy szerelme". Én ezt az elején nem tudtam, csak később, hogy mikor összejöttünk, akkor is utána sóvárgott még jó ideig, de utána már nem találkoztak, főleg, miután ezt megtudtam. Bár azt hozzátenném, hogy a nőnek ő csak haver volt, akivel lehetett inni. A nőnek volt egy idősebb pasija, aki nős volt és éveken át hitegette, de persze nem vált el miatta. Na, ugye megszakadt a kapcsolatuk, mert a párom nem kereste már, a nő meg persze szintén nem (innen is kiderült, az ő részéről mennyire volt fontos a párom "haversága""). Másfél éve semmi nem volt, el is felejtettük (vagy legalább is én...), a napokban pedig kereste a nő telefonon, hogy rég hallott róla, mi újság, találkozni akar... Nem tagadom, eléggé kiakadtam. Az jár a fejemben, hogy a pasi dobta, és kell neki valaki.
Érdemes megjegyezni, hogy nem vagyunk már gyerekek, én 25 vagyok, párom 32, a nő meg 30. Tehát 30 évesen lehet, rájött, hogy már kéne neki család, meg el akar költözni otthonról (akkor még otthon lakott, nem hiszem, hogy azóta elköltözött volna) stb.
A párom azt mondta, hogy ha zavar, akkor nem találkozik vele. Ez megnyugtató, de viszont én fogom hárpiának érezni magam. Meg szerintem, ha komolyan azt akarja, akkor nem fog leállni a nő...
Jaja, elhiheted, hogy akkor ez hogy esett. Akkor is majdnem szétmentünk emiatt, hogy kiderült...
Nem hiszem el, hogy nem tud eltűnni az életünkből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!