Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért akar féltékennyé tenni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért akar féltékennyé tenni, ha ö tolt el magától?

Figyelt kérdés
Röviden annyi a történet, hogy a fiúval akivel lakom összekavarodtunk.2 honapig minden happy volt, lelkitársak lettünk, pasival még ilyen közel nem kerültünk egymáshoz, a testiség része is rendben volt.aztán egyszercsak buliban smárolt egy csajjal. Ez persze kiderült, pár napig próbált kibékülni aztán egyre jobban megmakacsolta magát és kiállt az elvei mellett h fiatal (22) nem tud burokban élni, és annyira szeret hogy inkább elmondja őszintén, de még ezt sose mondta lánynak. Az tény h eddig kb minden csaját megcsalta, és úgy viselkedett, mint egy hímringyó. Tényleg szerettük egymást, de eltávolodtunk egymástól,ennek ellenére betegesen féltékeny, főleg ha szóba állok a bátyjával, és azóta váltogatva hozza fel magához a ribancokat, meg egy 7 évvel idősebb csajt dugni, aki évek óta a szeretője. Mindenki aki ismeri a történetet, azt mondja h direkt csinálja, és féltékennyé akar tenni, de ragaszkodik is hozzám, és mindenkinek azt mondja h hiányzom neki lelkileg. De nem értem mire jó ez, mert ö lökött el magától. Akkor miért kellene nekem féltékenynek lennem??? Továbbra is együtt lakunk, de alig kommunikálunk, és keveset is találkozunk, meg ugye mindenkinek saját szobája van. Valakinek van valami hasonló dologban tapasztalata? Köszi előre is!
2012. dec. 27. 02:26
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%
Mert egy fаsz.
2012. dec. 27. 02:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
22 évesen fiatal, akkor te mennyi idős vagy?
2012. dec. 27. 02:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
Inkább egy idióta fasz.
2012. dec. 27. 02:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
Ha szeretett volna nem csinálta volna ezt veled.Szerintem egy igazi s*ggfej lehet a srác,nem érdemes foglalkoznod vele.Én a helyedben megismerkednék valakivel és felvinném én is. :) Amúgy meg ha hányoznál neki nem tenné ezt veled hanem azon lenn,h visszakapjon. :)
2012. dec. 27. 02:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 A kérdező kommentje:
én is 22 vagyok, tudom h egy idióta fasz, de reménykedem benne valaki tud esetleg vmi másfajta megközelítésű választ is adni.
2012. dec. 27. 02:32
 6/22 A kérdező kommentje:
Azota viselkedi igy miota kiderült a megcsalád, a csók elötte eszébe nem jutott volna ezt csinálni....mintha nem is ö lenne...:(
2012. dec. 27. 02:33
 7/22 anonim ***** válasza:
Egy olyan kapcsolat, amibe belekeveredik a buli és a pia az semmi jót nem tartogat a jövőre nézve. Ismerőseimből kiindulva azt tudom mondani, hogy azok a párkapcsolatok zátonyra futottak szép sorjába, ahol valamelyik fél túlzásba vitte a szórakozást főleg fiatalon. Ahol mindkét fél érett ember módjára viselkedett, tervezték sz életüket, kimentek külföldre családot alapítani mind boldogok. Akik itthon maradtak azok között is van boldog ember, de nem járnak kocsmázni. Sajnos kérdező a barátod nem fog tudni változni, eltelik pár hónap és észre fogod venni te is.:((
2012. dec. 27. 02:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 A kérdező kommentje:
Sajnos rettenet egy családban nőtt fel, én pedig ugyan szemet hunyhattam volna a viselkedése felett de nem tudok. Azóta direkt mindent úgy csinál h tudjak is róla...pedig nem érdekel épp kit dug. Csak annyit tudok h hiányzik az aki volt meg az ölelése :(
2012. dec. 27. 02:41
 9/22 anonim ***** válasza:
Azt kell,h mondjam,h ezt nagyon "benézted".Ne hagyd már magad h*lyének nézni!!!Aki szeret téged az nem csinálja ezt!!!Az a helyzet,h egy "kapcsolat" elején mindenki a szépet mutatja,h megpróbáljon jó színben feltűnni a másik előtt de aztán idővel kiderülnek a dolgok.Azt is mondhatnám,h lakva ismeri meg az ember a másikat.Nem azért mondom,h megbntsalak de így nevetségessé teszed magad.Ha pl a te egyik barátnőd mesélné neked ezt a történetet akkor mit mondanál? azt,h a srác jófej és,h ez nem is rossz dolog?!Tudom,h sz*r így,h szereted és nem is látod át így a dolgokat de ez tényleg nem ok.
2012. dec. 27. 02:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 A kérdező kommentje:
De már szétmentünk, pont azért mert ebben nem vagyok partner. Nem mutatom neki h rossz. egyáltalán. bármit is tesz hidegen hagy. talán ez is zavarja. Én csak élem a magam életét mellette mégis mikor meglát egy pasival vagy megnézek egy filmet a testvérével már nekem esik, és betegesen féltékenykedik.
2012. dec. 27. 02:43
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!