Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Neki túl kevés a szex, nekem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Neki túl kevés a szex, nekem túl kevés az érzelem. Már semmi nem a régi. Mi a megoldás?

Figyelt kérdés
Több mint 2 éve vagyok együtt a barátommal, ő 20 én 19 éves. Az első év tényleg csodás volt, soha nem volt ilyen jó senkivel, pedig voltam már igazán szerelmes előtte is. Első évben sülve-főve együtt voltunk, aztán éltünk távkapcsban kb 8 hónapot, nem rég összeköltöztünk. Erre vártunk majdnem egy évig, hogy végre együtt, csak mi ketten, de igazából a kapcsolatunk nagyon megromlott... Azt hiszem, kb 1 év után kicsivel kezdett szétesni minden, nem történt semmi extra, de azután már egyre durvább vitáink voltak. Régen is voltak, aztán ugye nagy kibékülés, soha nem engedlek el, nem akarlak elveszíteni duma, majd békítőszex. Hosszú lenne leírni, hogy jutottunk idáig(a kisebb-nagyobb vitákat), úgyhogy csak mondom most mi van: kevesli a szexet, de én sokszor nem is akarok vele, mert ő már nem kedveskedik nekem. Azt mondja, miattam kell magában tartani az érzelmeit már egy ideje, mert én kihasználnám azokat és bántanám. Nem tudom mire fel, amikor az ő elszólásai kiverik a biztosítékot nálam... (a családom hülye, én is, az exeimen gúnyolódik, meg hogy nem vettek fel az egyetemre... amikor veszekszünk ilyenekkel támad) Hozzáteszem már megütött nem is egyszer, de ezeket elnéztem neki mert volt hogy provokáltam vagy én is levágtam neki egy sallert(egyik ilyen beszólása után...) Most már jól "eléldegélünk" egymás mellett, igyekszem kerülni a veszekedést, egyedül abból van konfliktus, hogy szerinte keveset szexelünk... De nekem nincs is kedvem egy héten 2-nél többször, mert nem hódít meg, nem szeretget, becézget, csak ezek járnak az agyamban, hogy milyen mocsokságokat tudott mondani, vagy megverni, és nem bírok túllépni... Nem rég annyira elegem lett, hogy mondtam hogy vagy megpróbál visszaszerezni, úgy viselkedni, mint az elején, vagy vége. Hát nem törte magát, inkább le se szarta, tudta hogy úgyis összejövünk majd megint, merthát nekem "jobb már úgyse lesz..." Most mit csináljak? Nagyon szeretem de tele vagyok gyűlölettel is... A szex adag megemelése nem hinném hogy sokat segítene, bár már próbáltuk, 1 hétnél tovább nem ment... Vélemények?

2013. jan. 7. 01:21
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:

Ezek után szereted?


Én dobnám ki a helyedben már rég.

2013. jan. 7. 01:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
"Hozzáteszem már megütött nem is egyszer, de ezeket elnéztem neki mert volt hogy provokáltam vagy én is levágtam neki egy sallert(egyik ilyen beszólása után...)" - nálam ez vágta ki a biztositékot.. dobd ki, de gyorsan...
2013. jan. 7. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:

kérdés az hogy itt miről szól a kapcsolat.

nekem nem szerelemnek tűnik, inkább két makacs óvódás bírkózásának ahol egyik sem enged az igazából.

mégis, inkább veled tudok azonosulni.

nem csak a férfiaknak kell a hódítás izgalma hanem a nőknek is.

próbáltad elcsábítani, TE rávenni hogy ugyan, ugorgyon má' be a combjaid közé?

csináltál őrült dolgokat, hogy gyertyák között, cukorkákkal a hasadon vártad hogy leeszegesse, vagy akármi?

ha igen és ő ezek ellenére képtelen fordítva hódítani, hagyd a csudába, akkor neked kreatívabb fazon kell.

ha viszont te sem tettél semmit a verekedésen kívűl...

nézd, hát két emberen áll a dolog. akkor tedd meg!

és ha úgy se változik, akkor lépj elfele

2013. jan. 7. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:
Igen, tudom hogy ez durva, de adott szituban talán meg is érdemeltem.. Több hónapja volt ez és nem rendszeres, de volt hogy megtörtént.. Azért írtam, hogy látszodjon, mi már nagyon sokmindenen túl vagyunk, nem csak piti kis vitákon. Azt szeretném tudni, ezután hogy hozzuk rendbe?
2013. jan. 7. 01:36
 5/18 anonim ***** válasza:
Ennek a kapcsolatnak vége van, csak te még nem vetted észre.
2013. jan. 7. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:
Igen, volt már minden, beöltözés, bilincs, szerepjáték, extrém helyek... De akkor még jó volt, mutatott érzelmeket. Most semmit, de elvárná, hogy most is latexruhában várjam haza, de én őszintén megbántva érzem magam és semmi kedvem hozzá... Hogy ezekután még egy ,,szívem"et se ereszt el, ami régen rutin volt..
2013. jan. 7. 01:41
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Mindek akarod "rendbe hozni"?

Ami nem megy azt nem kell erőltetni. Édes drága jó istenem.. ezt soha nem fogom megérteni az emberekben. Féltek, hogy nem lesz kivel dugni? Mert komolyan mondom, így elolvasva azon kívül már tényleg semmi nincs köztetek. Hagyjátok egymást szabadnak. Inkább keress valakit aki boldoggá tesz, ő meg keressen valakit akit napi 5x magára húzhat. Ennyi. Nem kell erőltetni. Rajta kívül van még pár milliárd ember ezen a bolygón..

2013. jan. 7. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
Üljetek le komolyan beszélgessetek el és ha nem változik akkor hagyd el(de ne úgy h majd békítôszexel végzôdjék).Sztem már nem szerelmes beléd, nagy az esélye h van egy másik személy is a dologban és azért nem mutat már érzelmeket.De sztem ez a kapcsolat már nem sokáig fog fennmaradni. 13L
2013. jan. 7. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:
A ,,régi énje" a legjobb társ volt, akit elképzeltem magamnak, szinte tökéletes. És ezt azután mondom, hogy már elmúlt a rózsaszín köd... Őt akarom vissza, azt az 1. évet.
2013. jan. 7. 01:54
 10/18 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy őrület, de ezek ellenére én még mindig szeretem, és ő is engem, és szeretnénk ha jó lenne. De hogy adjam ki ezeket a dolgokat, amik felgyűltek ennyi idő után? Tartsam magamban, vagy neki mondjam el, vagy vki másnak hogy ne tépelődjek rajta állandóan?
2013. jan. 7. 02:03
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!