Mit tennétek ebben a helyzetben?

bár tény hogy a tiédtől távol álló helyzetben vagyok, hisz én még csak 2,5 éve vagyok együtt a barátnőmmel, de mégis hozzád hasonlóan érzem magam.

Van egy lány aki arra lakik mint a barátnőm, viszonylag gyakran utazunk együtt a buszon, és mindig mosolygott rám, elég helyes csaj, de neki is van barátja, szóval annyira nem tudtam hova tenni a dolgot. Tudom hülyén hangzik, de bátorságom aligha lett volna odamenni hozzá, főleg hogy az esetek nagy többségében a barátjával volt, de olyankor is megeresztett néhány kedves mosolyt felém. A lényeg hogy fészbukon megtaláltam, és mikor épp egy elég mély hullámvölgyet éltem meg barátnőmmel, írtam neki egy üzenetet. Őszintén szólva egyáltalán nem bántam meg, kiderült hogy voltaképpen jól megvannak a barátjával, csak szimpi vagyok neki, azóta is néha beszélek vele, persze semmi nem történt, de legalább nem rágom magam azon hogy mi lenne ha.

Könnyen lehet ha leszólítanád a leányzót két mondat után rájönnél hogy huh, nincs benne semmi és megerősítené a kapcsolatotokat.

Másfelől viszont jó látni hogy vannak még akik nem azonnal kirakják a párjukat a legkisebb gond felmerülése után, hanem próbálják megoldani a problémákat, de azért van egy határ szerintem ahol már érezni kell hogy pozitív vagy negatív irányba billen e a mérleg. Nyilván minél hosszabb ideig van az ember mással annál nehezebb véget vetni neki, hiszen sulykolja az ember magába hogy neki ő jutott, vele van együtt... de ha ez már a boldogság rovására megy hosszú távon :/, akkor sajnos előbb-utóbb ki fog borulni a bili végleg, minél később, annál rosszabb lesz. Annál több idő ment el az életedből egy vak vágányon.

Anyósjelöltemék épp most válnak, Apósnál 55-6 évesen szakadt el a cérna, és most teljesen szerelmes egy másik nőbe, rosszabb mint valami kamasz, Anyós meg abban reménykedett hogy helyre lehet hozni, erre ő most 57 évesen el lett hagyva, szerintem ez sokkal rosszabb mint ha időben felismeritek a problémát.

Teljesen igazad van. A legtöbb embert elborzasztja a gondolat (ahogy engem is) hogy már mennyi időt, energiát, pénzt beleölt egy kapcsolatba, aztán az egészet csak úgy otthagyni hogy megint nulláról elkezd építeni mással, első randi stb. Már maga az elképzelés is rossz :s Számos ismerősöm van ugyanígy, valahol én magam is.

A Csernus NŐ és FÉRFI című könyve erről, szól, vagyis jelentős részben, hogy a legtöbb ember csücsül a saját boldogtalan kis életében amit hajszál vékony cérna tart össze, mert azt megszokta, azt ismeri, és ha nem is jó, legalább tudja mire számíthat. Sajnos itt nagy kockázatot kell vállalni ha tovább akarsz lépni, amihez hatalmas elhatározás szükséges és lelki erő szükséges, ezt persze kevesen merik bevállalni.

Arra már rájöttem hogy felesleges olyannal kezdeni aki kapcsolatban van, mert ha rossz a kapcsolata, és pl én jobbnak ígérkezem, akkor se fogja ott hagyni, mert bizonytalan hogy velem jobb lenne e.