Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Aki huszonéves korában is...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Aki huszonéves korában is együtt van az első szerelmével annak nem hiányzik, hogy eddig még nem próbálhatta ki senki mással?

Figyelt kérdés
21 éves vagyok és már 7 éve együtt vagyok a barátommal. Nagyon szeretem. Mindennél jobban, de úgy érzem kicsit a fejére nőttem. Ráadásul nagyon féltékeny típus vagyok, persze soha sem mutatom ki, de fel tudnék robbanni ha egy nőhöz is hozzászol. Igazából jól megvagyunk, de úgy érzem nem vagyok neki elég. Mostanába rákapott a pornóra is, és attól félek, hogy egyszer megunja hogy csak velem volt, és kíváncsi lesz másra is. Nekem ő az egyetlen biztos pont az életembe, belehalok ha elhagy vagy megcsal. És nem tudom, hogy mit csináljak. Ezen rágódok egész nap. És miden ismerősömtől azt hallom, hogy uncsi lesz majd neki, hogy én voltam/vagyok és talán leszek az egyetlen nő az életében. Vagy szerintetek, ha ennyi év után még mindig jól megvagyunk akkor később sincs okom félni?
2013. febr. 21. 21:43
 1/6 anonim ***** válasza:
Minden ember más, de ha jól meg vagytok valószínüleg nem lesz gond. Ha magamból indulok ki, akkor nem lenne gond, ha minden ok, akkor nem unnék rád. 18f
2013. febr. 21. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Én az első barátommal 6 évig voltam együtt. Érdekelt hogy milyen lehet mással. Azt hittem hogy ő életem szerelme. És igen, meguntam. 21 évesen vége lett, aztán több emberrel is ismerkedtem. Utána összejöttem valakivel, akibe Tényleg!! szerelmes vagyok. Az elsőnél nem értettem szerintem még hogy mi a szerelem, mert nem volt viszonyítási alapom.

Ha unalmas lesz egyszer, másra is kíváncsi, lehetséges a vég, hogy őszinte legyek. De ha vége lesz, ne bánd meg, mert lehet hogy te is úgy jársz, hogy jön egy még jobb, még ha most el se tudsz képzelni jobbat, vagy nagyobb szerelmet. :)

2013. febr. 21. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Tudod, van, akinek a boldogságot az jelenti, ha megtalálja az igazit. Uncsi? Miért? Ez marhaság. A szerelem nem olyan, mint a ruhák, hogy mindig mást kell felvenni.

Az meg, hogy pornót néz? Miért is baj? Jelent valamit?

Ettől függetlenül persze lehet, hogy nem tart örökké... mint ahogy ha valaki a 20. pasiját fogyasztja, az se biztos, hgy örökké fog tartani. De ha vége is lesz, akkor sem azért, mert ez az első szerelem.

Szóval önmagában azon, hogy még az első szerelmetek ez, ne parázz már! ;)

Az meg, hogy ki mit mond? Ha a haverokra hallgatok, csak sz*r kapcsoaltaim lettek volna, és pont a legnagyobb szerelmemből maradtam volna ki.

2013. febr. 21. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Tökéletesen jól megvagyok a párommal már 14 éve, egyáltalán nem akarok senki mást, sosem volt egyetlen vitánk sem, szeretjük egymást, nem értem miért vágynék bárki másra mikor itt van nekem ő.. nekem is szokták mondani hogy jajj úgyis ráunsz majd, meg kíváncsi leszel milyen lehet mással... hát nem hiszik el hogy engem sose érdekelt milyen lehet mással, nem szeretnék mást kipróbálni se az ágyban se máshogy, mert nem érdekelnek mások. Néha van hogy valóban unalmas kicsit a kapcsolat de mindig helyrehozzuk. Ezzel nincs gond.

Viszont az hogy te ezen a hülyeségen rágódsz egész nap az kissé durva. Az is lehet hogy te fogod hamarabb megunni a párod, mert jön majd egy srác aki elcsavarja a fejed... sose tudhatod. Ilyen az élet, kiszámíthatatlan. Nem kell azon gondolkodni hogy jajj mi lesz ha megcsal... ezzel csak magadnak ártasz, értelme nincs, senki nem tudja mi lesz később.

2013. febr. 22. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Nem! tudod ők valóban szeretik egymást nem csak mondják, és ilyen meg se fordul a fejükbe!
2013. febr. 22. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
0%
Nem hinném hogy egyáltalán szeretne téged! Még a kislány arcodba zúgott bele, ami azóta már teljesen megváltozott. Értelmetlen ennyi időt eltölteni az első gyerekszerelemmel. Csak egymás idejét raboljátok.
2013. febr. 22. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!