Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megváltozott a párom, hívő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megváltozott a párom, hívő lett. Úgy érzem a kapcsolatunk rovására megy! Mit tegyek? 23 L

Figyelt kérdés
Már több, mint 2 éve együtt vagyunk és ezidáig jól működött a kapcsolatunk. Amikor megismertem, tudtam hogy templomba szokott járni,de nem zavart. Gondoltam ritka az ilyen fiú a mai világba és hogy akkor biztosan értelmes, más a többinél. Az utóbbi félévbe viszont a templom helyett már hitközösségbe jár. Olyan furcsa, tőlem távol álló dolgokat csinálnak ( közösen imádkoznak, bemerítkeznek, bűnt űznek, nagyon ijjesztő) Én nem vagyok vallásos, de nem ítélem el a hívőket, viszont amiket csinál az már túlzás, nem ilyen volt amikor megismertem) Nagyon zavar, mert ezáltal háttérbe szorulok, elhanyagol, úgy van vele, hogy az Úr az első. Olyan mintha megőrült volna..., teljesen bezsongott, ez tölti ki az életét. Igaz most nehéz időszakot él át, már több mint 1 éve nincs rendes munkahelye, néha csurran-cseppen valami, és a sok adósság miatt minden az ő nyakába szakad, de azért ez túlzás. Én megértem hogy sok a problémája, de velem mindig megbeszélhette ezeket. Ennek ellenére, ő hitközösségeb jár és más emberekkel együtt imádkozik azért, hogy oldódjanak meg a problémái. Nagyon meváltozott.A legroszabb, hogy engem is vinni akar, azt mondja ezáltal fejlődne a kapcsolatunk. De nekem nincs szükségem erre, eddig számomra jól működött a kapcsolatunk. Eddig közösen terveztük a jövőt, de most nagyon elbizonytalanodtam. Valamit muszáj lépnem most már úgy érzem, nagyon sokat veszekszünk e miatt, állandóan szomorú vagyok!. Szeretem őt, de én már nem tudom ezt elviselni.Nem hogy összehozna még jobban minket ez a dolog, inkább szétválaszt. Mit tegyek?

2013. márc. 1. 12:01
1 2
 1/17 fospuska ***** válasza:
100%
ha szekta (gondolom,mert a hagyományos egyházak nem erőltetik az ilyesmit), akkor tűnés onnan. minél előbb,annál jobb. innen csak pár lépés,hogy neked is kötelező legyen.
2013. márc. 1. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 Pj0tr ***** válasza:
100%
Most pattanj, amíg nem estél át az agymosáson! A vallás egy dolog, de ezek a keresztény alapokon nyugvó szekták...
2013. márc. 1. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%
Teljes agymosáson esett át szegény, és te lennél a következő áldozat. Nem szoktam javasolni hogy szakítsanak a párok, de most úgy érzem muszáj mert ő ebből nem fog kigyógyulni, te meg szerencsére nem akarod követni őt. Ennek nem lesz jó vége, csak súlyosbodni fog a mostani helyzet ha nem lépsz :S
2013. márc. 1. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
50%

nekem volt ismerősöm aki ilyen, ők berkekben keresnek párt

választás: v. vele mész és kapcsolatban maradsz vele v. szakítasz, ez tanács Te döntesz, gondold végig N

2013. márc. 1. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
100%
Kalap, kabát!
2013. márc. 1. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:
de szeretem, nem megy olyan könnyen
2013. márc. 1. 12:22
 7/17 anonim ***** válasza:
jó lenne valamelyik hagyományos keresztény egyház felé terelni inkább... menjetek el együtt egy Alpha kurzusra-több egyház is szervez ilyeneket. a szektából ki kellene szálljon, de sajnos a kapcsolatotok egy hajszálon függ.
2013. márc. 1. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%

A baj nem az, hogy a páros hívő, hanem az, hogy bekerült egy olyan, magát "kereszténynek" mondó közösségbe, ami tökéletesen ki fogja emelni őt a normális életből. Az egésznek a keresztény értékrendhez és a hithez az égadta világon semmi köze nincs.


Sem Isten, sem Jézus nem mondta soha, hogy forduljunk el a világól, a környezetünktől, a szeretteinktől. Dönthetünk így, és szerzetesnek állhatunk, akkor nincs munka, pénzgondok, hajtás, számlafizetés stb., de nincs párkapcsolat, család, karrier sem. Vagy élhetünk (hívőként) a világban, de akkor egészséges egyensúlyba kell hozni a "filozófiát" a napi élettel.


Normális esetben a hit, a vallás megnyitja az embert, kitárja a szívét-lelkét mások felé - elsősorban a szerettei, másodsorban rászorulók, kollégák, ismerősök stb. felé. Együttérzőbb, bátrabb, magabiztosabb lesz. Ezek a szekták (nem tudom másnak nevezni) nem ezt teszik. "Bezárják" a híveket szellemi értelemben, és ugyan odabent kialakul valamiféleközösség a többi hívővel, de közben szép lassan a nyomai is elporladnak az egykori, értékes emberi kapcsolatokkal.


Egykori jó barátnőm is bekerült egy ilyen közösségbe. Mostmár nemigen beszélünk. Habár magam is hívő vagyok, jógázom, és addig szekált azzal, hogy ez a sátán tudománya, és a homoszexuális pedofil katolikus papokkal fogok egy máglyán elégni, hogy feladtam. (Nem mellesleg katolikus családban nevelkedtem, és nagyon sok jót tanultam papoktól, hitoktatóktól. Így aztán kétszeresen is bántóak voltak ezek a megjegyzések.)


Sok jóval nem kecsegtetlek.


Ha akarna, akkor se nagyon szállhatna ki onnét. Megkeresik, szelídebb vagy erősebb eszközökkel visszaterelik. Kevesek szabadulnak ki. És a legfurcsább, hogy hány száz meg száz ilyen szekta működik, és sosem kerül nyilvánosságra, mik folynak ott.


Próbálhatod megmenteni a kapcsolatotokat, de ha nem vagy beszervezhető, akkor a kedves lelki "atya" és a hívei meg fogjákfúrni azt az "istentelen" kapcsolat, ami köztetek van, és a barátod ki fog dobni.


És még valami: ne dőlj be az "ettől majd fejlődik a kapcsolat"szövegnek. Lehet, hogy így lenne, Te viszont nem tudnál őszintén csatlakozni ehhez a szektához, menni velük mindenben, ergo az életed egy óriási hazugság lenne.

2013. márc. 1. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
*pároD és nem páros. Bocsi.
2013. márc. 1. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:

Szerintem te nem őt szereted, hanem azt a fiút, akibe akkoriban beleszerettél. De a leírásod alapján ő már közel sem az, aki addig volt.

Bocsi, hogy érdeklődök, de a sima templomba járós, valamilyen szinten vallásos fiú hogyan került át egy ilyen "szektába"? Ha jól sejtem, ez már nem az a közösség, ahová azelőtt járt. Privátban is válaszolhatsz, ha úgy jobb.

2013. márc. 1. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!