Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megváltozott a párom, hívő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megváltozott a párom, hívő lett. Úgy érzem a kapcsolatunk rovására megy! Mit tegyek? 23 L

Figyelt kérdés
Már több, mint 2 éve együtt vagyunk és ezidáig jól működött a kapcsolatunk. Amikor megismertem, tudtam hogy templomba szokott járni,de nem zavart. Gondoltam ritka az ilyen fiú a mai világba és hogy akkor biztosan értelmes, más a többinél. Az utóbbi félévbe viszont a templom helyett már hitközösségbe jár. Olyan furcsa, tőlem távol álló dolgokat csinálnak ( közösen imádkoznak, bemerítkeznek, bűnt űznek, nagyon ijjesztő) Én nem vagyok vallásos, de nem ítélem el a hívőket, viszont amiket csinál az már túlzás, nem ilyen volt amikor megismertem) Nagyon zavar, mert ezáltal háttérbe szorulok, elhanyagol, úgy van vele, hogy az Úr az első. Olyan mintha megőrült volna..., teljesen bezsongott, ez tölti ki az életét. Igaz most nehéz időszakot él át, már több mint 1 éve nincs rendes munkahelye, néha csurran-cseppen valami, és a sok adósság miatt minden az ő nyakába szakad, de azért ez túlzás. Én megértem hogy sok a problémája, de velem mindig megbeszélhette ezeket. Ennek ellenére, ő hitközösségeb jár és más emberekkel együtt imádkozik azért, hogy oldódjanak meg a problémái. Nagyon meváltozott.A legroszabb, hogy engem is vinni akar, azt mondja ezáltal fejlődne a kapcsolatunk. De nekem nincs szükségem erre, eddig számomra jól működött a kapcsolatunk. Eddig közösen terveztük a jövőt, de most nagyon elbizonytalanodtam. Valamit muszáj lépnem most már úgy érzem, nagyon sokat veszekszünk e miatt, állandóan szomorú vagyok!. Szeretem őt, de én már nem tudom ezt elviselni.Nem hogy összehozna még jobban minket ez a dolog, inkább szétválaszt. Mit tegyek?

2013. márc. 1. 12:01
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

Agymosásból nehéz kikeveredni.

Az előttem lévők jól írták, ki kéne lépnie.

Sok mást meg lehet változtatni egy emberen, én mindig ezt mondom, de a hit az egyetlen, amivel nem lehet mit kezdeni.

Azt pedig jószerivel képtelenség megváltoztatni.


Mivel ez egy folyamat, míg eljutott idáig, egy folyamat is lenne míg kijön belőle.

A kérdés, neked ehhez lenne türelmed?


Ezt amúgy így elmondtad neki?

2013. márc. 1. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:

nem vagyok meggyőződve arról, hogy szektás

a közösség honlapján azt írják, hogy Teljes Evangéliumi Kersztény Egyházból alakultak át keresztén hitű közösséggé

2013. márc. 1. 12:30
 13/17 anonim ***** válasza:
Ó, igen. Amiben szerepel az "evangéliumi" vagy a "hitközség", az már bűzlik. Messzire.
2013. márc. 1. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:

Most olvasom, néhány családból alakult ki ez a közösség.

Attól, hogy ez a neve, még simán lehet szekta.

2013. márc. 1. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem menekülj. Az ilyen szekták nem viccelnek.
2013. márc. 1. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
Jó volna, ha találna valami munkahelyet...akkor talán kevésbé foglalkozna ezzel az egésszel. Nem tudtok olyan helyre költözni, ahol több a munkalehetőség? Beszéltek esetleg nyelveket? Szerencsét próbálhatnátok külföldön is, legalább kiszakadtok a "közösség" hatása alól.
2013. márc. 1. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Békesség Istentől.

Lelkész vagyok.

Nem az a baj, hogy imádkoznak.

A gond ott van, hogy a vezető, azért, hogy ki ne zárják, létrehozott egy új csoportot.

Csak extra szokásokkal tudja a híveknek a különcséget hitelessé tenni - mondván, az eredeti nem tartotta be a "biblikus szabályokat". Ő sem tartja be, mert MINDEN SZABÁLYT lehetetlen betartani. Az IRGALOM és a KÖNYÖRÜLET a prófétáknál jelen van, ez pedig a páros kapcsolat felé is kell, hogy érvényesüljön.

Imádkozz vele, és menjetek a a régi templomban, vagy pedig műveld magad a Biblián keresztül.

A munkanélküliség mellett mennyi perselypént visz el a párod adománynak? Ez csúnya kérdés, de fontos. Mert az özvegy asszony fillérje is példabeszéd, és pedig fontos példabeszéd.

Ha tudok, segítek neked PM.

Barátsággal -

2013. márc. 2. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!