Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak? Nem tudom leküzdeni ezt az érzést.

Figyelt kérdés

17 éves lány vagyok. A barátommal nem régóta vagyunk együtt, egy hónapja, de már régóta ismerjük egymást, méghozzá elég jó viszonyt ápoltunk mindig is.

Az előző kapcsolata egy 27 éves nővel volt (ő most lesz 19), aki (bár én ezt neki sosem mondtam, és nem is fogom), borzalmasan bánt vele. A barátommal csalta az akkori barátját, ráadásul egy ideig a barátom tanára volt, onnan ismerték egymást, és közel kilenc év van közöttük. Ráadásul tudom, hogy a barátom nagyon szerette őt.

És egyszerűen már ennek a nőnek a gondolatától is rosszul vagyok. Szeretek a barátommal lenni, szeretek hozzábújni, de ha csak már véletlenül is szóba kerül ez a nő, meg kell erőltetnem magam, hogy ne vegye észre, hogy valami bajom van. Beszéltem már vele erről(mivel régóta ismerjük egymást, már nyíltabbak vagyunk egymással szemben mint az átlag egy hónapos párok), és ezerszer elmondta már, hogy ne foglalkozzak azzal a nővel, mert ő már a múltjához tartozik, de akarva, akaratlanul is szóba kerül olykor (az egyik legjobb haverom barátom osztálytársa, így őt is tanította a nő), és hiába nem ismerem, utálom. Félek, hogy egy idő után ez olyan mértékűvé fog válni bennem, hogy a kapcsolat rovására fog menni. A barátomnak már nem is mondom, mert nem érti meg, hogy miért izgat ez ennyire, de nem tudom leküzdeni az érzést, hogy teljesítenem kell. Mert tudom, hogy mennyire szerette azt a nőt, és hogy az mennyivel idősebb és tapasztaltabb volt nálam... Tudom, hülyeségnek tűnik, és az is, de engem ez bánt:( Nem tudtok tanácsolni valamit, amivel leküzdhetném ezt magamban? Előre is köszönöm.

[Lehet, hogy kicsit kusza, ezért "egy"szóval: folyamatosan azzal a nővel hasonlítgatom össze magam, és félek, hogy azért kell küzdenem, hogy több legyek nála a barátom szemében. Szerinte ez hülyeség, de bennem folyamatosan ez van...]


2009. szept. 21. 20:47
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Mit, mit?Vazze!hagyj fel azzal a nővel má'!!!
2009. szept. 21. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Koszonom én[Fekete Pákó]:D
2009. szept. 21. 20:53
 3/15 anonim ***** válasza:
100%
Szia!Szerintem gyúrj önbizalomra,mert ez így nagyon nem jó...Nem bízol magadban,ezért hasonlítgatod magad folyton össze azzal a nővel.Gondolj arra,hogy a párod nem véletlenül van Veled,nyilván nagyon sok olyan tulajdonságod van,amit imád benned.
2009. szept. 21. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
ismerős...:( ha gondolod irj privit
2009. szept. 21. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

21:10-es, igen, valószínűleg az önbizalomhiány az oka. Pedig nem vagyok szende csaj, de úgy tűnik, még fejlesztenem kell magam...Remélem sikerül, nem akarom, hogy erre menjen rá ez a kapcsolat.

21:28-as, írtam privit.

2009. szept. 21. 21:41
 6/15 anonim ***** válasza:
100%

Szexuális téren próbálod magad hasonlítgatni a 27 éves nőhöz, vagy egyéb téren, pl. műveltség, élettapasztalat, szellemi érettség?

A felsoroltak közül egyedül az élettapasztalatban lehet előtted, a többiben simán lehet, hogy jobb vagy nála.


De inkább úgy mondanám, hogy te valószínűleg jobban passzolsz a barátodhoz, mint az a nő.


A barátod most veled van. Nem azt a nőt szeretné maga mellett tudni, azt biztos nem akarja, hogy olyan próbálj lenni, mint ő. Ha tapasztalatlan vagy, akkor merj az lenni, hiszen nem várhatja el tőled, hogy tapasztalt legyél valamiben, amiben nem lehetsz, és lehet, hogy pont ez tetszik neki benned.


26F

2009. szept. 21. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
Igazad van, köszönöm:) Lehet, hogy magam túlságosan le, a nőt pedig túlságosan túlértékelem. Köszönöm az eddigi válaszokat:)
2009. szept. 22. 15:32
 8/15 A kérdező kommentje:
Jó, most már végképp kiakadtam. Regisztrált iwiwre a barátom, és szinte az első dolga volt, hogy bejelölte a nőt és a pasiját. Totálisan kiakadtam.
2009. szept. 24. 15:57
 9/15 anonim ***** válasza:
Nagyon ismerős a helyzet,bár én nem hasonlítgatom magam más nőkhöz mert én,én vagyok és akarok is lenni.Az én pasim meg mit csinált?Azon kívül hogy az összes volt nőjét bejelölte iwiw-en,ELŐTTEM nézte meg az egyik volt nőjének egy majdhogynem meztelen pucsítós képét...És milyen ostoba indokkal?Hogy csak megnézte tényleg ő az...De ez már az én problémám,hát tróger az összes pasi,én már nem tudok meglepődni!!!
2009. szept. 24. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

Uh, ez durva:S:S

Engem csak azért aggaszt a dolog, hogy ha tényleg úgy van, ahogy mondja, és nem érdekli már a nő, miért van az, hogy regisztrál iwiwen, és szinte az első dolga, hogy őt bejelölje?

2009. szept. 24. 16:11
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!