Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan haragudtam meg a barátomra?

Figyelt kérdés
Nekem ő az első minden szempontból , vele vesztettem el a szüzességem és ő az első szerelmem . Nem gondoltam hogy komolyabb lesz úgy gondoltam hogy az első szerelem nem nagy dolog de már egy jó ideje együtt vagyunk . Neki sok nője volt előttem és annyira nem is érdekel hisz nem voltam vele . A lényeg az hogy tegnap megtudtam hogy össze akart költözni az előző barátnőjével , pedig nekem azt mondta hogy soha nem akart mert én vagyok az első akivel ilyet tervez . Megtudtam hogy kiakart vele költözni Hollandiába . Nagyon kiborultam hogy hogy hazudhat ilyet bele a pofámba . Mondtam neki hogy szakítsunk mert így nem akarok együtt lenni vele hogy hazudott egy ilyet , de kimagyarázta magát kibékültünk . Erre ma kiderül hogy egy "futó kaland" nőjével ( akivel mellesleg majdnem félévig együtt volt ) ő lefeküdt még annó és hogy vagy 1000x találkoztak . Pedig nekem azt mondta hogy csak egyetlen egyszer , én hülye marha pedig elhittem . Most felhívtam elmondtam neki hogy hova tegye magát és rányomtam a telefont . Szerintetek jogos? Mit csinálnátok a helyembe?
2013. ápr. 18. 14:39
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
a múltjáért akarod elszámoltatni? Miért??
2013. ápr. 18. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:

neked kisebbségi komplexusod van, amit gyönyörűen kivetítesz a párodra. előbb fogadd el magad, tudat alatt is békélj meg a gondolattal, hogy a párodnak voltak előtted is más nők az életében ilyen-olyan formában. most veled van, biztosan nem véletlenül.

24L

2013. ápr. 18. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%

Ha nem érdekel, mi volt előtted, akkor miért problémázol?

Szerintem felfújod a dolgot. A pasid helyében meg én se mernék elmondani neked semmit, ha mindenből ekkora ügyet csinálsz.

2013. ápr. 18. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:

"A pasid helyében meg én se mernék elmondani neked semmit, ha mindenből ekkora ügyet csinálsz."


Ez mekkora igazság már! Ment a zöldkéz!

2013. ápr. 18. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:

Szeritnem is picit tulreagálod. Ez oylan dolog, hogy kiskoromban én is elloptam egy cukrot az üzletből és most mégsem bankrabló a szakmám.

Mindenki változik, mindenkinek van valami mocsok a multjában. Neked is biztosan van, szóval probálj megbékélni azzal, hogy igenis votlak nők az életében, és nem akkor pattant ki valaki fejéböl ez a srác mikor megismerted. :)

2013. ápr. 18. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
Úristen, nők...
2013. ápr. 18. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%
Ha volt valakink előttetek, az a baj, ha nem volt, akkor meg az. Ha hazudunk, rohadt szemétládák vagyunk, ha igazat mondunk, undorító férgek. Mit csinált volna szegény ember?! Tudta, hogy így fogsz reagálni.
2013. ápr. 18. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:

mondjuk nem értem, hogy a pasid miért hazudott a múltjáról alapból.. általában oka szokott lenni, hogy nem mond el valaki ilyeneket, talán nem bízott benned? vagy félt, hogy mit gondolsz róla? elítélnéd?


szóval mielőtt leszidod, szerintem jó lenne megtudni inkább azt, hogy miért nem mondta el neked az igazságot, mielőtt még olyan teszel, amit megbánnál később. ez a viselkedés, hirtelen kiakadás, hiszti elég sokat ronthat a helyzeten... egy idő után ő maga megfogja unni a magyarázkodást.


úgy gondolom, hogy mivel a múltban történtek ezek, nem pedig mialatt jártatok, megbocsátható.

2013. ápr. 18. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:
félre értitek nem az a baj hogy volt előttem , hanem hogy hazudott nekem róla elmondott nekem ettől cifrább dolgokat is mégis annyit mondtam hogy azta az kemény és ennyi volt nem akadtam ki , engem csak az bántott nagyon hogy hazudott ezekről
2013. ápr. 18. 14:50
 10/18 anonim ***** válasza:
de ha így kiakadsz, ezzel csak azt éred el, hogy nem fog neked elmondani ezek után semmit... (nem csak a múltból)
2013. ápr. 18. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!