Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ebből lesz még szex?

Figyelt kérdés

Van egy fiú, akivel egyszer voltam együtt. Van barátnője, nyitott kapcsolatban élnek..illetve úgy mondanám, hogy a fiú poligám típus és a barátnője ezzel tisztában is van. A llány állítólag soha nem törődött azzal, hogy kik azok a lányok, akikkel még a barátjának kapcsolata van. Sajnos tőlem mégis begőzölt,amikor megtudta hány éves vagyok és látott képet rólam, bevágta a hisztit. Eltiltotta tőlem, én tabu lettem...a fiú azt mpndja sajnálja,h ez így alakult, de tiszteletben tartja a barátnője döntését, mert sokat jelent neki a lány. Nekem nagyon hiányzik az együtt töltött idő a fiúval (haverkodás és szex), mert úgy érzem ő tudja a legjobban az eddigiek közül mi okozza nekem a legynagyobb örömöt a szexben, izzik a levegő már akkor is, ha elmegyek mellette.

Élethelyzetünkből kifolyólag pár naponta így vagy úgy, de véletlenül összefutunk, minden alkalommal elmondja,h csinálná tovább velem, de forró a szitu, mert a csaja azóta sem nyugodott le.

Szerintetek ebből lesz még szex? (Szépen kérem, hogy akik ennek a "csodás" triónak bármely tagját megvetik, ne itt oltogasson, inkább privátban. ) Köszönöm, hogy elolvastátok.



2013. ápr. 18. 21:51
 1/6 anonim ***** válasza:

Itt sokkal jobb oltogatni, mert mindenki látja.

Lesz még keksz, igen.

2013. ápr. 18. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
hát ez érdekes.. ilyen szexpartnert én is szeretnék már végre.
2013. ápr. 18. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Alien! Igazad van...:D a próféta szóljon belőled!
2013. ápr. 18. 21:58
 4/6 anonim ***** válasza:
Szerintem lesz,mert ha neki is jó meg neked is,akkor megy majd hozzád.
2013. ápr. 18. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

A rólad látott kép alapján begözőlt.

Én is megnézhetem azt a képet? Szeretném!

F.

2013. ápr. 20. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Sajnos nem lehet.:)
2013. ápr. 20. 19:27

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!