Mit gondoltok a következő történetről?

Nos...tudom, a helyesírásom nem a legjobb.Sőt,ez még enyhe kifejezés,de kérlek titeket,ettől eltekintve véleményezzétek ezt a történetet.Bármilyen szemszögből :)

Az épület tetején állt, majd valaki a háta mögé lépett és átölelte.Pár másodpercig semmi sem történt,majd megfordult és a szemébe nézett.

A fiú eleresztett egy félmosolyt,meglepte a reakció.

-Meg sem lepődsz?-kérdezte

-Nem,tudtam,hogy te vagy az,felelte félvállról a lány,mintha ebben semmi meglepő nem lenne.

Leültek és beszélgetni kezdtek.

-Hiányzol-Mondta a fiú.

-Te is hiányzol,válaszolt a lány majd kezét a fiú kezére tette.

Csak ültek csendben egymás mellett egy ideig.

-Tudod...-kezdte a lány-már kezdtelek elfelejteni,az emlékek halványultak,most pedig megint itt vagy és....minden....ugyanolyan....mint akkor.

-Számomra is ugyanolyan és hidd el ilyen is marad.Az ilyen dolgok nem múlnak el csak úgy.Nálam sem és tudom,hogy te is így érzel.Ez örökké megmarad,nem változik.

A lánynak könnybe lábadtak a szemei,de igyekezte megakadályozni a könnyek kicsordulását,mintha elkerülhető lenne, inkább nem pislogott egy ideig.

Amikor már nem bírta tovább felállt,a fiúhoz hajolt megcsókolta,talán utoljára,szenvedélyesen.Most azonban a torkában lévő gombóc és az édes csók furcsa keveredése nem volt olyan szívderítő mint régen.

Megsimogatta a fiú arcát majd elindult a lépcső felé.Útközben még hátranézett és könnyeivel küszködve még annyit mondott:Szeretlek!

-Én is szeretlek,válaszolt csalódottan és keserűen a fiú és csak nézte ahogyan egyre távolodik.

Felkelt és lenézett a tetőről.A lány már lent volt,de még visszanézett.Egy pár másodpercig összeakadt a tekintetük,aztán sarkon fordult.A fiú nézte,ahogy eltűnik lassan a tömegben...talán most látta utoljára.

Elővette a mobilját és a barátját hívta.

-Szia.Ráérsz?Megihatnánk valamit...nem volt túl fényes a napom....