Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért ilyen nehéz a szakitás?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért ilyen nehéz a szakitás?

Figyelt kérdés

Én ilyen labilis, de fennhéjázó ember vagyok, és emiatt törvényszerűen egy labilis, irányitható lánnyal jöttem össze.


Nem szerettem bele, de fél évig együtt voltunk, aztán kiderült ez, és szakitott velem.


De mivel én voltam az első pasija ezért szerelmes lett belém nagyon, annak ellenére, hogy mekkora paraszt vagyok.


Eleve azért szakitott, mert mig aludtam, ő felturta a telomat és elolvasta, mert egyik ismimnek leirtam, hogy nem szeretem a csajt.


Na és szakitás óta én beszélek vele, mert tudom, h milyen rossz mikor az embert kidobják és hozzá se szolnak utána. Meg különben is nekem tetszik ez a lány továbbra is, csak annyi, hogy nem szeretem. Szóval részemröl nem változott semmi, tehát 2 honapja.


Na de azóta már párszor meg lett mondva, hogy nem keressük egymást. És komolyan olyna, mintha széllel szembe hugyznék, mert minél jobb akarok lenni hozzá, annál visszább sül el.


Most pl már 4 napja nem irtam neki, erre a tesója nevében faggatott ki a facebookon. Én meg johiszemüen válaszoltam, hogy hátha igy a tesoja jobban tudja majd vigasztalni. Na de a végén kinyögi, hogy átvert, mert ő ir a tesoja nevében.


Komolyan, mintha keresné a szenvedésre a lehetöséget!


Most pl azért, mert megtudta, hogy a tesója jobban tetszett nekem.


Na és én már komolyna félek, hogy öngyi lesz vagy valamit csinál és az én lelkemen szárad.


De mi is?


Ki kellett volna gyurnom magam, hogy olyan nökkel lehessek, amilyenekkel akarok? És akk nem töröm össze olyan lány szivét, akit nem szeretek? Na kösz, de nem fogok még kondiba járni.


Én 21 évesen vesztettem el, most 24 vagyok addig semmi nőm nem volt, csak a sirás meg a visszautasitás, mégis tuléltem, pedig nekem nem segitett a család sem, mert tölük is csak a lebaxást kaptam!


2013. júl. 15. 18:59
 1/5 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, de amit itt összehordtál, az rém szánalmas.


Szakíts meg a lánnyal mindenféle kapcsolatot, mindkettőtöknek jobb lesz úgy. Szerintem könnyebb úgy felejteni, ha nem beszéltek egymással.


Azt mondod tetszik. Meg ha kigyúrnád magad, akkor lehetnél olyan lánnyal, amilyennel akarsz. Magyarán mégse tetszik. Hiszen a szerelemnek a kigyúrtsághoz vajmi kevés köze van.


"Én ilyen labilis, de fennhéjázó ember vagyok, és emiatt törvényszerűen egy labilis, irányitható lánnyal jöttem össze."

Ezt a "törvényszerűséget" honnan vezetted le?

2013. júl. 15. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Hát ne keresd ennyi. Nem tudom miért nem lehet békén hagyni szerencsétlen lányt.Ha ír ne írj neki vissza.Ha meg csak tetszik miért jöttél össze vele? Pasi logika... Te full paraszt vagy amúgy. Remélem, hogy minnél hamarabb kiszeret belőled és boldog lehet.
2013. júl. 15. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Paraszt vagyok? Meg undoritó? Akkor miért szeretett belém? Ezt a tényt ti csak szánalmas magyarázatokkal tudjátok emészhetövé tenni.
2013. júl. 15. 19:07
 4/5 anonim ***** válasza:
Talán azért, mert hitegetted, hogy mennyire szereted miközben ez nem is volt igaz.Mi adtunk tanácsot.NE keresd többet.Meg miért lenne öngyilkos? Adott rá valami jelet?
2013. júl. 15. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

De basszus, engem anno kidobott az első "csajom" és szó nélkül. Nem is beszélt velem, nem is mondott semmit, amire épithessek a jövöben. És nagoyn roszz volt nekem, mert mondom SENKI se segitett, és nagyon egyedül voltam, mert nem kellettem más nőknek SEM!


És akk én meg most azért beszélek a lánnyal, hogy hátha igy jobb lesz neki, mint nekem anno, de hát a lópikulát, mert mondom csak visszájára sül el!


Nekem anno az fájt, hogy nem vesznek rolam emberi lényként sem tudomást, ez a lány meg azon pörög, hogy nem szerettem! És hiába mondom neki, hogy van sokkal szörnyübb állapot, akkor is csak ezt hajtogatja! Engem nem érdekel, hogy neki most ez jelenti a világvégét. Majd megtanulja egyszer, hogy mi az, hogy szivás, és akk majd vissza fogja sirni azt, hogy foglalkoznak vele szakitás után is (ja és emlékeztetek mindenkit, hogy ő szakitott velem).

2013. júl. 15. 19:15

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!