Éreztél már úgy hogy mindenkit elvesztettél aki valaha is fontos volt neked?

Az én történetem talán a legszomorúbb a világon.

Senkim sincs ezen a világon.

Senki nem nyitja rám az ajtót..mintha eltűntél volna, mintha sosem ismertek volna..minden úgy kezdődött mikor megismertem egy férfit négy éve..vagy öt éve..plátói szerelem lett belőle, a férfinek nem kellettem komolyan..de mindig kiskapukat hagyott...a vége az lett, hogy teherbeestem..egyértelműen nem kellettünk neki ...sőt..azt szerette volna ha elvetetem...én erre nem voltam képes..volt h időközben lemondtam róla..és megismertem még a terhesség előtt egy másik férfit..aki igazán szeretett de viszont én nem vonzódtam hozzá..már majdnem lejebb adtam az igényeim..de megtörtént az aminek talán nem kellett volna mindig visszavágyódtam az exemhez.ő sosem szeretett mindig megbántott...de szeretkezni csak vele tudtam..ez nem mentség..el kellett volna már felejteni már rég..kihasznált..most itt maradtam teljesen egyedül a szülőkkel..sosem éltem együtt férfivel még magányosabb vagyok mint valaha..egyik férfi sincs mellettem sőt senki...meg sem kérdezik mi van velem..az élet ilyen..kegyetlen...nem nagyon van értelme így az életemnek ....ezt a magányt nem lehet bírni...főleg a terhesség utolsó idejében...szenvedek..börtönben érzem magam..anyuékkal unalmas és három hete szinte sehova se járok...mindenki elkerült..