Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan beszéljem le erről a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan beszéljem le erről a barátom? Hosszú, de aki elolvassa és válaszol, annak köszönet.

Figyelt kérdés

Fejébe vette, hogy nemsokára megveri az exem. 10 hónapja vagyunk együtt, és nagyon féltékeny típus. A volt barátom, akivel nagyon rövid ideig voltam együtt, nem is szerettük egymást, próbált bekavarni kicsit, mivel itt lakik a környéken, ha összefutottunk egy rendezvényen, volt hogy feltűnően bámult és figyelt minket egy alkalommal.

Aztán a barátja által akarta a tudtomra hozni, hogy állítólag még szeret de figyelembe sem vettem, mert biztosra veszem, hogy csak tolakodásból kavarna be.

Aztán rá pár hónapra írt nekem, hogy miújság van. Én meg gondoltam válaszolok, ha látja, hogy béke van ő is lenyugszik, de ezt rögtön meg is mutattam a barátomnak, nem titokban volt. Ebből is nagy veszekedés lett, minek utána megtiltotta, hogy egy szót is hozzá szóljak, ha úgy adódik. Ez még oké. Viszont nemrég felhívott telefonon. Miután ezt megtudta a párom, még nagyobb feszkó lett, és ki kellett cseréljem a számom, amivel még nincs is bajom, viszont azt is megszabta,hogy kinek adhatom majd le a számom, és pár barátnőmnek sem(nem annyira jó barátnők) mert ők haverok az exemmel,és nehogy leadják neki. -.-

És fejébe vette, hogy 'el fogja intézni' az exem nemsokára. Amit nagyon nem szeretnék, mert tudom neki milyen haverjai vannak, és majd épp ő fog kikapni. És féltem, és majd a szülei szemébe sem tudok nézni. Hogyan beszéljem le róla? Ti mit mondanátok a helyemben? Eddig bármit mondtam, úgy vette, hogy nem is őt féltem, hanem a másikat -.-

Meg persze, ha elmegyek egy rendezvényre, vagy valahova a környéken, mindig húzza az orrát, furán beszél utána velem, hogy minek mentem, meg azt mondja, félt, és kivan a tudattól, hogy ha a másik még csak a közelemben is lehet.

Ebből persze nagyobb-kisebb viták vannak.

Szerintetek mit mondhatnék még neki? Várom a tanácsaitokat,és hogy mit tennétek.


2013. aug. 9. 14:20
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
én is leütném a volt pasidat, mint a taxiórát. szarkavaró gép.
2013. aug. 9. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
88%
Én ilyen pasival nem járnék! Álandóan kötözködni fog és mindent számon kér tőled! És már elkezdődött a hogy változtassam meg a pasimat - szakaszod! Ez már rég rossz! A pasidnak van egy személyisége, ami borzalmas, te meg azt hiszed, hogy majd meg fog változni, de nem!
2013. aug. 9. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
93%

"utána megtiltotta, hogy egy szót is hozzá szóljak, ha úgy adódik. Ez még oké"


"Miután ezt megtudta a párom, még nagyobb feszkó lett, és ki kellett cseréljem a számom, amivel még nincs is bajom,"


"viszont azt is megszabta,hogy kinek adhatom majd le a számom, és pár barátnőmnek sem(nem annyira jó barátnők) mert ők haverok az exemmel,és nehogy leadják neki."



Te atyaég... mi vagy te? a Guminöje? vagy valami használati tárgya? Figyelj... nem fogok semmi normálisat írni mert VELED is baj van... nekem a pofámról szakadna a bőr ha én igy szabályoznám a nőmet...

Nagyon nagy gondok vannak ebben a kapcsoaltban és nem a hülye ex a legnagyobb...

2013. aug. 9. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 A kérdező kommentje:

Számon kér, igen. Hogy hol voltam, és épp kivel vagyok. Amit mindig is őszintén elmondtam neki, mert semmit nem titkolok. Szó szerint semmit. De annyira bízhatna bennem, hogy tudja, hogy ha a közelben is lenne a másik p+cs, én vele vagyok, nincs miért idegeskednie.

Azt is megértem, hogy idegesíti, az amit csinált, viszont arról nem tehetek, még is engem vesz elő, és veszekszik miatta velem, nem hogy megoldanánk ketten, mert ha igazán szeretnénk egymást, nem állhat közénk a másik. Vagy csak én látom így?

2013. aug. 9. 14:28
 5/17 anonim ***** válasza:

a barátod egy éretlen"na mi van csicskák én vagyok a király" típusú öntelt...satöbbi negatív jelzős valaki.

félted hátha ő húzza a rövidebbet? inkább magadat féltsd! az ilyen típus szokta annyira belelovalni magát a féltékenységbe hogy a csajnak perpill neked minden téren csak egyetértési jogod lehet. ha nem úgy táncolsz majd ahhogy ő fütyül akkor majd téged fog elintézni...vannak olyan kemény haverjeid mint az exednek? nem? hát akkor mihamarabb lépj le, meg egyébként is.....


az meg egy újabb tucatkérdés lenne mit esznek az ilyen vadbarmokon a lányok, de nem írom ki mert lehurrognának hányszor ki lett már tárgyalva mégha eredménytelenül is

2013. aug. 9. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
Most mondjuk, hogy ha már most nem bízik benned, és mindent számon kér az NAGYON NAGYON TÚLZÁS!
2013. aug. 9. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 A kérdező kommentje:

mondtam neki, hogy milyen jogon tiltja meg, hogy kinek adjam majd le a számom? És mindig talál rá okot, és azt mondja, hogy csak azért, hogy a másik ne tudja meg.

Tehát ha az ellenkezőjét tenném, úgy venné, hogy meg akarom csalni és nem elég nekem ő.

2013. aug. 9. 14:32
 8/17 anonim ***** válasza:
én a helyedben kidobnám a francba se te sem a jelenlegi párod nem érett még meg fejben egy párkapcsolatra.
2013. aug. 9. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 A kérdező kommentje:

Nemrég mikor beszéltem a fejével, úgy tűnt, hogy megértette, és még azt is mondja, hogy nem akaratából ilyen féltékeny, hanem olyan ő, nem tehet róla, de megpróbál változni.

Az utóbbinak nagyon örültem, csak változást nem láttam még.

Ha esetleg azt mondom neki, hogy engem is elfelejthet, ha kikezd a másikkal, az milyen lenne...?:/

2013. aug. 9. 14:35
 10/17 anonim ***** válasza:
lesheted a változást.......ti lányok olyan hiszékenyek vagytok mint a nyuggerek választási kampány idején
2013. aug. 9. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!