Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hol rontottam el?

Figyelt kérdés

Két hete a párom még nagyon szeretet ! El is mondta meg is ölelt és nem enged el és nagyon boldog ,hogy rám talált. Közeledett az új munkahely és most motor vizsgázik az körül voltak problémák és egyáltalán nem tudott velem beszélgetni .Én persze próbáltam bolondoztam hátha jobb kedvre derítem Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget hisz van ez így ha az ember stresszes aztán majd megnyugszik és minden visszatér a régi kerék vágásba. Múlthét vasárnap is arról beszéltünk ,milyen jó lesz együtt a nyaralni Múlthéten hétköznap mogorva lett alig beszélt velem

Próbáltam kipuhatolni mi lehet a baj ,de azt mondta semmi vár pénteken majd együtt megyünk haza hozzájuk. Úton is összeveszt velem kérdeztem mi baj. Barátaival találkoztunk ott is úgy viselkedett én szépen elmondtam neki ,hogy ez így nem lesz jó. Oké ,hogy munkálya az első meg ,hogy ez neki fontos én elfogadtam meg ,hogy mindig a barátaival kell leni meg az anyukájával, de velem is kell beszélgetni e mert kihül a kapcsolat és mindig igyekeztem erre a sarkalatos pontra felhívni a figyelmét. Miután haza jöttünk hajnali kettőkor közölte velem megbeszélte a barátnőjével nekem mennem kell és már nem szeret engem. Nem lehet a töltött káposztát felmelegíteni. Semmire egyenes választ nem kaptam. Nincs kész komoly kapcsolatra, de vissza regisztrált oda ahova megismerkedtünk. Persze bizonyos helyzetekben már én se tudtam mit tegyek ,hogy oldjam meg dolgokat nem reagáltam le jól, de csak azért mert szeretem és fontos nekem . Annyira megszeretem. Nem tudom hol hibáztam


2013. aug. 22. 08:39
 1/3 anonim ***** válasza:
Ha 500 x irod ki ide a kérdésedet, akkor sem lehet mást mondani, mint azt, hogy ez a pasi nem szeretett téged, és nem szeret.
2013. aug. 22. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Szerintem ez már régóta forrongott nála, csak nem tudta mikor hogyan közölje, nem merte. Addig meg színészkedett egy sort.
2013. aug. 22. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Nem tudom mennyi ideig voltatok együtt, de szerintem ne hibáztasd magadat, senkinek nem lesz jobb főleg nem neked. Ő meg, ha képes ennyivel elintézni a dolgot, hogy megbeszéli a barátnőjével, még csak nem is veled, akkor nem szerelmes. Olyan busz után meg minek futni, ami úgyis elment? Elhiszem, hogy rossz, de röviden lezárni jobb, mint jó sokáig szenvedni még, ha netán vissza is jön előadja még párszor.
2013. aug. 22. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!