Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ritkán tudunk találkozni....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ritkán tudunk találkozni. Hasonló cipőben járók hogyan élik meg ezt a problémát?

Figyelt kérdés

Sajnos az utóbbi pár hónapban a barátom szó szerint munkamániás lett, ami persze nem baj, hisz pénzt kell keresnie az embernek, de az ára az, hogy úgy tűnik rámegy a kapcsolatunk. Lassan 5 éve vagyunk együtt, még nem költöztünk össze, én szeretném, de a párommal mindig megrekedünk ott, hogy csak elméletben beszélünk róla, a megvalósítás elmarad. Pedig mindketten dolgozunk, megtehetnénk.. no mindegy, a témát már fel sem hozom az utóbbi időben. Viszont ennek következtében mivel reggeltől (6-7 órától) késő estig (éjfél-újabban hajnali fél 2kor ér haza) dolgozik a 7 napból minimum 5öt, van mikor bevállalja a szombatot is, tehát esély sincs sok közös programra, de még egy lakásban összebújós estére sem, egyedül a vasárnap, szerintem az pedig kevés két felnőtt embernek (26N és 27F). Próbáltam Vele beszélni erről, hogy nem fog ez így működni hosszú távon, ő meg vagy hallgat vagy azt mondja, hogy ez volt az utolsó ilyen, de a dolgok nem változnak, sorra bejelenti, hogy megint megy szállítani, leltározni ebbe meg abba a városba. Előre megbeszélt programokat fúj le könnyedén, már kezdek belefáradni. Amúgy ez a munkahelye már 4 éve megvan és ezidáig sosem volt ennyire "durva", tehát nem értem mi ez a nagy változás. Azt sem tudom, hogy merre jár az országban, csak este, mikor beszélünk pár percet, hogy itt volt és nem ér haza vagy van mikor ott is alszik egy panzióban. Nem tudom már követni a dolgokat, sokszor nem is őszinte velem :(

Szerintetek mennyire érdemes egy ilyen "kapcsolatban" maradni? Akik hasonló szituációban vannak, hogyan próbálják áthidalni a problémát? Csak azt érzem, hogy van is valakim meg nincs is..

Előre is köszönöm a válaszokat.


2013. aug. 30. 17:21
 1/2 anonim ***** válasza:

Én ezt nehezen viselném, pláne, ha sántítanak a történetek, mert nem őszinte a másik fél. Ez rosszabb, mint a távkapcsolat, mert a pasid egyoldalúan generálja a bizonytalanságot.


Mi az oka h össze se akar költözni? Közös lakásból is lehet munkába járni annak, aki sokat dolgozik.

2013. aug. 30. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Fogalmam sincs, hogy miért nem. Talán fél az elköteleződéstől+ gondolom kényelmesebb otthon, mivel kisebb a költség, de ez akkor sem mehet így sokáig, legalább is most már eléggé el vagyok keseredve.
2013. aug. 30. 17:34

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!