Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem vagyunk egymásba szerelmes...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem vagyunk egymásba szerelmesek, de mégse tudunk elszakadni egymástól, mit lehet ez ellen tenni?

Figyelt kérdés

Voltam már szerelmes, tudom milyen érzés... na ez kicsit se olyan. Ez a srác egy éve tetszik kb, azóta folyton a fejemben van (csoporttársam, így nehéz is lenne elfelejteni), és rendszeresen egymás mellett kötünk ki.

A nagyfokú szimpátia az adott, remek barátok lehetnénk, akár a legjobbak is, ha nem lenne köztünk vonzalom... de van. Sokszor próbálkoztunk már azzal, hogy csak haverkodunk, de mindig ugyanaz a vége, sok csók, kézen fogva sétálgatás és ölelgetjük egymást, de ennyi.

Eközben én jártam valaki mással egy ideig, de akkor is előfordult ez néha, szóval szakítottam, akkor megpróbáltam ezzel a sráccal, hogy milyen lenne, de nem jött be a dolog, mivel szerelem nélkül nincs értelme. Jól elvoltunk persze, a szex is jó volt, de akkor se szeretem úgy, ahogy kéne.

Végül megmondtam neki, hogy inkább ne találkozzunk többször. Persze nem jött össze, azóta is volt már pár csók.

Most újra megmondtam neki, hogy most már tényleg ne találkozzunk, időközben valakibe tényleg bele is szerettem és most vele vagyok, de akkor se megy ki a fejemből, és hiányzik.

Mit csinálhatnék?

(A mostani kapcsolatom egyébként minden szempontból olyan, amire mindig is vágytam, nem részletezném, de az a lényeg, hogy nem szeretném, ha ez a srác elrontaná ezt...)


2013. szept. 12. 08:41
 1/5 anonim ***** válasza:
Decukii :)
2013. szept. 12. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Elobb v utobb srac fog nyerni:D

Kemia>szerelem

2013. szept. 12. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Idővel a lángoló szerelem úgy is csak szeretetté alakul. Nincs életünk végig tartó lángoló szerelem.

Persze sokan azt mondják, ha már a kapcsolat elején sincs meg, akkor mi értelme. De szerintem ez butaság, hiányzik, nem tudod kiverni a fejedből, tehát szereted. Meg van a vonzalom, csak nem olyan hévvel, amit elvárnál, de ez nem baj.


Én a helyedben vele folytatnám, és nem érdekelne, hogy nem vagyok szerelmes, amíg jól érzem magam mellette.

2013. szept. 12. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Értsd meg, hogy azért nem megy ki a fejedből a srác, mert ő volt az aki mellett megtapasztaltad a saját szabadságod.

Mivel ő is hasonlóan nem ragaszkodó, inkább szabadabb ember lehet.

És valószínű valahol erre vágysz, és ez sokat jelent neked!

Nem megy ki a fejedből, mert alapvetően szabadabb kapcsolatra vágyhatsz valahol.

Ez a srác aki nem megy ki a fejedből és hiányzik, nem teheti tönkre a jelenlegi kapcsolatotokat.

Csak azt értsd meg, hogy azért hiányzik neked, mert ővele tapasztaltál meg magadból egy számodra fontos tényezőt!Ami valószínű a szabadság érzete lehetett.

Tehát tudd azt, hogy ez történt.És jelenlegi párod mellett képes leszel midezektől elvonatkoztatni, úgy, hogy nem bánod a történteket!

Innentől kezdve a ti döntésetek jelenlegi pároddal, hogy hol a határ számotokra!

2013. szept. 12. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

4-es válaszoló, teljesen jól látod a helyzetet. :)

És egyébként valóban olyan személyiség, mint én, hasonló igények meg elképzelések, de azt hiszem nem szeretnék olyan emberrel lenni, mint amilyen én vagyok... mindig ezt beszéljük vele, hogy mi teljesen egyformák vagyunk, a hibáinkkal együtt. Viszont én nem szeretnék ilyen emberrel együtt lenni. Csak hát másrészről meg mellette tudok a legnagyobb mélységekig is önmagam lenni.

A mostani kapcsolatomban is önmagam vagyok, itt az igazán boldog és felszabadult, játékos énemet tudom kiélni, elmerem mondani neki minden problémámat is emellett, de mivel ő azért másabb gondolkozású ember, amellett hogy megért és mindenre talál megoldást, még nem tudja ugyanazt érezni a dolgokról, mint én. A másik srác pedig igen, neki sose kell magyaráznom a dolgokat, mindent ért szavak nélkül is, mivel ő is úgy érez.

Mindketten tudjuk, hogy a dolog nem működőképes kettőnk közt, de attól még nagyon hiányzik a másik társasága... de csak barátok meg nem tudunk lenni. :(

Hát, nehéz ez, de majd elmúlik egyszer remélem. :)

2013. szept. 12. 10:41

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!