Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Voltatok már ilyen helyzetben?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Voltatok már ilyen helyzetben? Mit tettetek?

Figyelt kérdés

Az elmúlt 3 hétben többször vitt vacsizni a párom, apróságokat kapok tőle. DE! Beszélgetés közben olyan dolgokat mond, és idéz vissza amiket nem én mondtam, nem én szeretem azt a zenét, kaját stb... Úgy voltam kicsit feledékeny. Rengetegszer fordult elő, hogy amit írt nekem, az nem vágott a beszélgetésbe. Tegnap este kaptam tőle beszélgetés közben egy üzenetet ami egyértelműen egy másik lánynak címzett. Mikor rákérdeztem elterelte a témát, kicsit később visszakanyarodtam és újra rákérdeztem. Dührohamot kapott, csak azt írta, h nem volt semmi, miket feltételezek róla... De nem feltételeztem semmit, csak rákérdeztem, hogy azt kinek küldte, a végén már káromkodott, aztán elmondta, hogy nagyon szeret és elterelte a témát.

Úgy érzem, hogy megcsal, de amíg nincs rá közvetlen vagy közvetett bizonyítékom, addig nem akarom ezt felhozni neki.

Veletek már történt hasonló? Megcsal, vagy ismerkedik a hátam mögött?


Annyi, hogy az egyetemen nem beszélhetek fiúkkal miatta, múltkor csak megemlítettem, h beszélgettem valakivel az airsoftról (ez egyébként a párom hobbija, mindent megtesz,hogy népszerűbb legyen), kiakadt, hogy minek beszélek fiúkkal, de az teljesen természetes, hogy ő

beszélget meg játszik a lány osztálytársaival.


Mindketten 20 évesek vagyunk, én vagyok a lány.


2013. okt. 14. 14:24
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%
megcsalt.
2013. okt. 14. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim válasza:
100%

Szia. Nem akarlak elszomorítani, de szerintem azért féltékenykedik, mert pont hogy ő csinálja, és magából indul ki, azt hiszi, ha ő megteszi, akkor te is... sajnos sok ilyen esetről hallottam már.

Szerintem próbálj vele beszélni erről, de ha nem hajlandó változni, akkor szerintem hagyd el, mert ez egy idő után csak rosszabb lesz.

2013. okt. 14. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:

Szinte biztos vagyok benne, de hogy deríthetnék ki konkrétumokat? Mi a francért nem képes őszintén válaszolni, ha megkérdezem, hogy kivel beszélget? :S

Hogy szerezzek bármi bizonyítékot?

2013. okt. 14. 14:33
 4/20 A kérdező kommentje:

Jajj, 2. nem vettem észre, hogy írtál! Köszönöm.

Az a baj, hogy nem lehet vele beszélgetni, mert rám támad, ami megerősíti a kételyem, de nem tudok belőle ezzel kapcsolatban semmit sem kihúzni. Én lennék a legboldogabb, ha nem kéne bizonytalanságban élnem.

2013. okt. 14. 14:35
 5/20 tevetke ***** válasza:
100%
Szerintem a viselkedése épp elég bizonyíték!
2013. okt. 14. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem is megcsalt. A pasik általában, akkor szoktak ajándékokat venni,túlzottan is kedvesnek lenni, ha bűntudatok van. Egyébként meg, mi a baja azzal, ha fiúkkal beszélgetsz. :/
2013. okt. 14. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:

De akkor is kéne valami,amit az orra elé tehetek, hogy "tessék,tudom jól mit csinálsz!", addig ha beszélnék vele, csak meggyőzne, hogy én vagyok a hülye. Ott lenne bennem a picike tüske,hogy mi van, ha igazat mondott...

Nem tudom mért nem beszélhetek velük, amikor a lányok a buszmegállóba, meg a lakásom előttig kísérgették illetve, fent maradt egy társkereső oldalon "barátkozni" szóltam, hogy ez meredek, gondolom ebből szűrte le, hogy az a minimum, ha nem beszélek fiúkkal de ez kivédhetetlen, nem úgy mint fent maradni egy társkeresőn...:/

2013. okt. 14. 14:45
 8/20 anonim válasza:

De akkor nem is tisztel téged, ha rád támad. Milyen kapcsolat az, amikor bizonytalanságban kell élni? Egy kapcsolat nem azért van, hogy szenvedjünk benne, hanem hogy élvezzük. Hidd el, fog jönni valaki, aki majd tényleg értékel téged, de ha nem ő az, akkor ne pazarold rá tovább az idődet. Ha továbbra sem akar veled beszélni, vagy támad, akkor valószínüleg nem számítasz neki annyira, hogy rendbehozza veled a kapcsolatot.

(2. válaszoló voltam)

2013. okt. 14. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
100%
A viselkedésével árulta el magát. De az olyanok, akik nem szeretik, hogy ellenkező neműekkel beszélgessen a párjuk eléggé hatalommániásak, ezért szerintem a megcsalástól függetlenül is egy normális fiút kell keresned. Ha az anyukád 20 éves korodban azt mondaná, hogy a barátnőiddel ne beszélgess, mert rossz hatással vannak rád, mit tennél? Tényleg abbahagynád? Ha nem, akkor a pasid miért mondhatja meg? Ennyire azért önállónak kell lenni, hogy eldöntsd kivel beszélsz és kivel nem.
2013. okt. 14. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 tevetke ***** válasza:
100%

Társkeresőn barátkozni?!?!?! Hagyjuk már! Ez már így régen gáz. Ez a srác téged semmibe vesz, nem tisztel egyáltalán és mint már írta valaki, uralkodni akar feletted azzal, hogy megmondja kikkel barátkozhatsz vagy beszélgethetsz. Szerintem is keress valakit, aki jobban megbecsül téged!

(5.)

2013. okt. 14. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!