Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátnőm a fejébe vette,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátnőm a fejébe vette, hogy milliomos akar lenni. Mintha semmi más nem érdekelné, olyan, mint egy megszállott. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
A milliót ő nem Forintban méri. Engem kicsit ez zavar. Már alapból jó anyagi helyzetben van, de nagy céljai vannak. 23 éves és már közel jár az első millióhoz. Úgy viselkedik, mint egy őrült, tanul, különféle szemináriumokra, képzésekre, előadásokra jár. Kifejezetten okos és mindig eléri a céljait, de nekem ez kezd zavaró lenni. Kettesben vagyunk eleget, de már az én barátaimmal nem akar menni sehova, mert az neki időpocsékolás + ő sem várja, hogy én menjek az ő barátaival. Azt mondta nekem, hogy ő az én barátaimtól semmit nem tanulhat és nincs is kedve velük menni, mert unja a párban mászkálásokat. Igaza van, de nem húzhatjuk mindig ki magunkat. Nem tudom mit tegyek... Nektek nem lenne zavaró ez az erős akarat, céltudatosság?

2013. nov. 7. 15:19
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:
9, egyszerűen nem érzi jól magukat a barátaimmal, mert nem tud velük miről beszélgetni. És nem a pénzről beszél mindig. Kicsit megértem. Mi férfiak ilyen téren rugalmasabbak vagyunk.
2013. nov. 7. 15:41
 12/22 anonim ***** válasza:

Tarts vele. Tanulj, járj el vele az oktatásokra.

Jó, hogy céltudatos és tesz azért, hogy elérje a kitűzött célokat. És igen néha ez azzal jár, hogy tudj lemondani dolgokról. Persze ha nagyon átcsap sznobizmusba, és kifordul magából, hogy csak a pénz a pénz az gáz, de amíg nem ilyen csak hajtja hogy minél előbb feltörjön abban semmi rossz nincs.

2013. nov. 7. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:

Hát azért van egy határ amikor a céltudatos nő munkamániássá és karrieristává válik...az szerintem sok.

Mellesleg minek a rengeteg pénz ha nem tudja élvezni? Nem tud a barátaival lenni nem tud kikapcsolódni, nem élvezi az életet csak gürizik és miért? Hogy még egy nulla legyen a bankszámláján...az ilyen ember mellett könnyen elszalad az élet.


Az anyagi biztonság jó a karrier jó, de minek ha közben elfelejt élni? :S

2013. nov. 7. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:

Pont ilyen nőt keresek... ne légy fatökű. Mellesleg, szinte 100%, hogy ott fog hagyni. Én sem bírom az olyan embereket, amilyen te is lehetsz a kérdésedből ítélve. Aki nem küzd azért, hogy mindig fejlődjön és több legyen, az számomra sajnos nem emberi "alapanyag" semmihez. Az idiót@, céltalan és értelmetlen beszéletéseket én is rühellem, tökéletesen meg tudom érteni a barátnődet.

Ha nem tartod vele a lépést, nem leszel neki elég jó egy idő után - szerintem teljesen jogosan. Ha pedig még valami férfiszerűnek is szeretnél látszani mellette, akkor nem csak lépést tartanod kéne vele, hanem jobban tudnod. Akkor érdekesnek, érdEMESnek találna.


Ugyanez volt a helyzet velem és a volt nőmmel, mint veletek. Csak ott én voltam az, aki úgy viselkedett mint a barátnőd. És hidd el, megérte. Hamarosan valószínűleg téged is ez a sors vár, ha már túl nagy lesz a szintbeli különbség - és nem pénzről, hanem érdeklődési körről beszélek.

Kár, hogy nem ismerem a barátnőd. :)

2013. nov. 7. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:
Lépést tudok tartani vele. Konkrétan ő eljár golfozni, én nem megyek vele. Neki ezzel nincs is baja. Kb. csak nekem van bajom azzal, hogy nem jön velem ide, oda.
2013. nov. 7. 20:13
 16/22 anonim ***** válasza:

Igaza van utolsó előttinek,ember te nem FÉRFI vagy sajnos hanem egy céltudatlan kisfiú átlag,sajnos idő kérdése és a barátnőd le fog lépni egy olyannal aki támogatja aki nem a ,,pnale meg van pulya meg van oszt elvagyunk" életet éli,hanem igenis tesz a céljaiért,sajnos nem vagytok egymáshoz valók ebben a kapcsolatban ennek fordítva kellene lennie a férfi a vezető,ő aki nagyon céltudatos ő aki sikeresebb,de sajnos itt te vagy a ,,lány" nem akarlak megbántani,de sajnos ez helyzet dióhéjban,neki komoly céljai vannak vagy támogatod vagy lelép és igaza van,de kár miért nem az én csajom ő,pont ilyen vagyok,megértenénk egymást.

ÉN is mondtam exemnek,hogy ha nem tetszik,hogy hajtok hajtok és hogy csak sokadik lehetsz az életembe akkor menj el most és hagyjuk békén egymást,ennyi.


26Ffi

2013. nov. 8. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
pnale helyett panel.
2013. nov. 8. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
ma 21:52 tegnap 19:10 válaszai nagyon kulturálatlanok voltak de annyiban egyet kell értenem velük, hogy annyira azért nem durva a dolog... Én jelenleg 20 éves, végzettség nélküli pasi vagyok, gyakornok jellegű állásban de én se vagyok távol már az első milliómtól, szóval hidd el ez nem egy extrém ambíció. Nem egy nagy összeg, gondolj bele, 2-3 laptop, vagy egy gagyi használt autó ára. Ennek a többszörösét összeszedi szinte bárki pár év alatt. A barátnőd a leírás alapján még nem feltétlenül őrült vagy gonosz, persze lehet, hogy van egy kis kisebbrendűségi komplexusa vagy munkamániája, de kinek nincs? Legalább nem unatkozik.
2013. nov. 8. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 A kérdező kommentje:
Utolsó, nem Forintban áll közel a millióhoz, hanem Euroban...
2013. nov. 10. 18:37
 20/22 anonim ***** válasza:

Az szép,mivel foglalkozik?

Persze csak ha publikus.

Ügyes a csajod grat grat

2013. nov. 10. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!