Miért van az, hogy az élet nagy dolgaiban nincs problémánk, de a kis dolgokon nagyobbakat veszekszünk, mint mások a nagyokon?

Itt aludta a barátnőm én meg gondoltam meglepem reggelivel.

Úgy készültem, mint mások az esküvőre, csak hogy "örüljön" kicsit. Volt házikenyér, kifli, téliszalámi, házikolbász (de az az igazi) stb.

Egészen addig jól alakult amíg oda nem vittem neki, aztán jött a probléma:

Ő nem eszik kenyeret (nem bolti, hanem házi, ami 100% finomabb mint akármi a pékségben), és ilyen "nehéz" kajákat sem. Téliszalámi az tényleg nehéz???

Az egészet súlyosbítja az, hogy ő 50 kiló alatt van 160+ centivel, kb 4-5 kiló kéne az "alultáplált" tömegindex túllépésére.

De nem is erről van szó, csak én azon kívül hogy nagyot veszekedtem vele (közöltem hogy hol a konyha, aztán otthagytam), nagyon elgondolkoztam ezen az egészen vele.

Nem is szeretném, hogy egy ideig itt aludjon, sőt az is biztos, hogy reggelit is majd azt eszik amit akar, én nem csinálok neki.

Én sose szerettem volna ilyen barátnőt. Mindenben stimmelünk, tényleg "jók" vagyunk együtt, csak viccesek hogy ilyeneken akkorákat veszekszünk.

Én az ilyen kényes, flegma csajokat kiskoromtól kezdve elítéltem, most meg a barátnőm kezd ilyen lenni. Bezzeg ha valamit főz, és én nem eszek belőle, akkor szemét vagyok, hogy ezért főzött.