Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy változtassam meg az érzéseimet?

Figyelt kérdés

Párommal 7 éve vagyunk együtt, viszont az utóbbi 1,5 évben teljesen elhidegültünk egymástól. Úgy érzem, felemésztettek a hétköznapok minket és szép lassan egymást is felőröljük..Már a kezdetekben is tudtuk hogy teljesen máshogy képzeljük el a jövőnket, de eddig valamiért nem foglalkoztunk vele. Most viszont Karácsonykor már annyira nem bírtam ezt a nyomást magamban, hogy ki kellett adnom. Elmondtam neki, hogy bennem elmúltak a dolgok és abban sem vagyok biztos hogy együtt kellene maradnunk a továbbiakban. Ő teljesen másként élte meg ezt a másfél évet, mert úgy gondolta minden rendben van, ami talán az én hibám is, mert nem sűrűn beszélek az érzéseimről és elfojtottam őket és próbáltam magamban megoldani a problémákat. Eddig bírtam..először egész jól fogadta a dolgokat, aztán teljesen kétségbeesett, mert ő még mindig ugyanúgy szeret és azt szeretné ha megpróbálnánk helyrehozni. Rá is bólintottam, de elmondtam neki hogy nem ígérhetek semmi biztosat..Most ezek után még rosszabbul érzem magam, mert látom hogy ő tényleg próbálkozik, de már egyszerűen felbosszant hogy még mindig nem érzek semmit. Olyan mintha egy nagy lyuk tátongana a mellkasomban, szabályosan üresnek érzem magam..Amikor magamban elképzelem hogy helyrehozzuk a dolgokat, tényleg arra gondolok hogy még menthető a dolog, de a gyakorlatban nagyon nehezen megy amióta kimontam amit érzek.. Mit gondoltok, van még esély rá hogy változzon ez a dolog? Ti voltatok már hasonló cipőben? Egyszerűen én sem akarok az ablakon kidobni 7 évet, és a közös életünket..

Köszönöm ha elolvastátok!


2014. jan. 6. 16:30
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Voltam hasonló cipőben bizony, 15 hónappal ezelőtt. És elváltam. Jobb lett. Kaptam egy új lehetőséget.
2014. jan. 6. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Hat évig voltunk együtt az exemmel.Amikor elmondtam neki,mennyire üresnek érzem magam belül,rájöttem,hogy már abszolút nincsenek érzéseim irányába.Ő még próbálkozott volna,én azonban ekkor már tudtam,hogy többé nem bírok rá férfiként tekinteni.Így aztán rövidesen le is zártuk a dolgot.Utólag azt mondom,sok fájdalmat okoztam szegénynek,amit nem érdemelt volna meg,de jobb ez így.Többé már nem tudnám őt úgy szeretni.
2014. jan. 6. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 Költőnő? ***** válasza:

ha Benned már ennyire menthetetlen, akkor inkább most okozz neki egy nagyobb fájdalmat, mint még húzni az idejét...

Eleinte nagyon szar lesz neki és biztos, h Neked is, de idővel csak megtaláljátok azt az embert, akivel boldogok tudtok lenni.

Ha nincs időközben odafigyelve a kapcsolatra, akkor az a bizonyos 7 év sajnos ezt tudja hozni

2014. jan. 6. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!