Szerintetek az miért van, hogy engem a nők mindig a "kétes" szakításuk után találnak be?

Szóval arról van szó, hogy szeretek ismerkedni és jó benyomást kelteni az új ismerőseimnek, pl. egy hete új munkahelyen dolgozom és időközben az iskolában - ahová járok - is új kurzusokba kerültem, ahol rengeteg új arccal ülünk egy padban.

Elkerülhetetlen, hogy ne akadjon egy-egy olyan szépséges lány közöttük, aki beindítja a fantáziámat, és kicsit többet tudnék vele elképzelni, mint holmi haveri vagy évfolyamtársbéli ismertség. Ráadásul ezek között akad elég sok számmal olyan nő, akik véletlenül pont egyedülállóak. Amikor megtudom róluk ezt a nagyon lényeges információt, olyankor sem változom meg, és azt szoktam tapasztalni, hogy a szimpátia kivétel nélkül minden esetben kölcsönös, mert pozitív visszajelzéseket kapok tőlük, tehát érdeklem őket.

1-2 hétig mindennap reggeltől estig élvezzük egymás társaságát, és ha nem tudunk egymás közelében lenni, akkor is tartjuk a kapcsolatot Viberen, SMS-ben.

Ami ezek után megváltozik, az az, hogy hirtelen a kiszemelt hölgy el kezd beszélni a legutóbbi volt kapcsolatáról, hogy ő milyen durván át lett vágva, meg lett vezetve, és hogy a volt exbarát egy utolsó féreg, aljas gazember stb. Szívesen végighallgatom, és a pártjára állok, hiszen ez teljesen természetes. Biztatom őt, hogy el kell felejtenie a volt párját, mert így sosem fog tudni új kapcsolatba lépni. Napokon keresztül hallgatom a fikázást, én pedig jó kutyus módjára bólogatok, támogatom, vigasztalom.

Viszont most következik az újabb csavar, a megismerkedésünk kezdetétől számítva durván a 4-5. héten egyszer csak kapok egy üzenetet, úgymint derült égből a villámcsapás, hogy "Szia! Újra összejöttem vele, ne haragudj, ha többet képzeltél bele az elmúlt hetekben történtekbe, minden jót!"

Úgy érzem, hogy amikor egy egyedülálló lánnyal szeretnék komolyabban megismerkedni, folyamatosan a nő állít akadályokat közénk, és valójában mindegyikről kiderül, hogy a megismerkedésünk előtt maximum 2-3 héttel azelőtt szakított a volt párjával.

Én egy dolgot furcsállok, mégpedig azt, hogy február elején életemben - nem vicc! - a NYOLCADIK ilyen nővel hozott össze a sors. Itt van február vége, és gyakorlatilag ugyanaz a forgatókönyv játszódik le, mint az előző hét esetben.

Pedig nem nagyképűségből, beképzeltségből írom, de adok magamra, jól nézek ki (meg vagyok elégedve az alakommal, nincsenek ragyáim, szeretek kicsit macsósabban öltözködni, gyúrni ugyan nem gyúrok, de sokat mozgok, focizok, edzek, hosszútávon futok és kerékpározok), vannak céljaim, terveim, a főiskolán jó eredményekkel teljesítem a tantárgyakat, próbálom építeni a jövőmet, és amúgy én magam is élvezem, ha magabiztosságot, bizalmat tudok sugározni magamból, mert szeretem azt látni, ha megbíznak bennem az emberek, tehát mindent egybevéve tisztában vagyok a képességeimmel, leszámítva a nők körüli hercehurcát.

24 éves vagyok, és kezdem azt érezni az eddig tapasztaltak alapján, hogy:

-1, egyre kevesebb a "rendelkezésre álló" egyedülálló nő,

-2, az egyedülálló nők igen nagy része éppen egy nagy szerelmen van túl, és ezeket nem zárták még le,

-3, sőt, nemhogy nem zárták le, hanem kivétel nélkül mindegyiket folytatták végül,

-4, ezt csakis azzal tudnám megmagyarázni, hogy az új kiszemeltjükben (az ominózus esetekben bennem) a volt párjukat keresik (vagy egy, a férfiakról kialakult tökéletes kép megtestesítőjét), és ha valami csupán egyetlen százalékban is eltér ettől az ideális képtől, akkor visszatérnek az A tervhez (exbarát),

-5, a nőknél csak nagyon rövid ideig áll fenn az egyedülálló állapot, mert ők szinte mindig párkapcsolatban állnak valakivel, így nekünk, szingli férfiaknak alig van esélyünk találni egy olyat, akivel megléphetnénk a "második lépcsőfokot", de ha akad is, abban nagy eséllyel megbotlunk,

-6, a nőket riasztja a túlzott céltudatosság, talán amiatt, mert félnek a felelősségvállalástól, a döntéshozatalok következményeitől,

-7, a nők borzasztóan kínosnak tartják, ha csupán néhány hétig is szingliként kell élniük, rendkívüli mértékben társfüggők.

Jó hosszúra sikerült, így visszatérek az alapproblémához. Szóval úgy látom, hogy a nőknek kell egy lelki szemetesláda a szakítás után, akinek jól lehordhatják az exbarátjukat, aztán végül mégiscsak visszaröppennek a szemét, hazudozó, bunkó férfi karjaiba, és a megértő, empatikus, türelmes, racionálisan gondolkodó férfiak meg hoppon maradnak.

Kérdezném, hogy más GYK olvasó, önmagukkal nagyjából elégedett férfival is történtek már hasonló eseménysorozatok?