Félek. Mit tegyek?

Nem is tudom, hol kezdjem. Egyedül vagyok. Mióta az eszemet tudom, ez az érzés kísért végig. Vannak szüleim, nagyszüleim, néhány barátom is, mégis úgy érzem, hogy nem tartozom sehova. Volt egy 6 éves kapcsolatom, ebből több mint egy évet együtt is éltünk. Vele sem éreztem azt, hogy igazán összetartoznánk. Elfogadtam, hogy így van és bár láttam, hogy mások nem így élnek, nem törődtem ezzel mindaddig, amíg meg nem ismertem egy lányt. Számomra különleges, életemben először éreztem, hogy "otthonra leltem", tartoztam hozzá. Pár hónapig tartott ez a kapcsolat, de ő továbblépet, nem akart leköteleződni. Akik ismernek azok szerint csak kihasznált és a tények is ezt mutatják, én mégsem tudom okolni semmiért. Képtelen vagyok továbblépni, ennek már lassan egy éve, nem találom a helyem és nagyon hiányzik. Az emberek azt vágják a fejemhez, hogy nem is akarom elfelejteni őt. Sajnos igazuk van, végre találtam valakit, aki mellett önmagam lehetnék, akivel boldog lehetnék és neki nem kellek, bármit teszek. Mindent eldobtam érte, hogy vele lehessek, tényleg senkim nem maradt és félek. Ezzel az érzéssel fekszem és ezzel is kelek. Félek, mert tudom, hogy bármit teszek, nincs értelme, nincs miért, kiért... Egyedül élek, dolgozom, állítólag önmagam árnyéka lettem, rosszul végzem a munkámat, a magánéletemben hibát, hibára halmozok. Elkövettem egy-két elég súlyos hibát is. Nem tudom, mi tévő legyek? Szeretném Őt visszakapni, bármit megtennék... még imádkozni is szoktam.