Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdemes folytatni ezt a kapcsolatot? 3 hónapja vagyunk együtt, az első 1 hó kész kínszenvedés volt, mikor berugott buliban 4-szer szakitott velem kb részegen, mindenféle ok miatt, ugyhogy másnap vagy 10 perc múlva nem emlékezett a dolgokra,

Figyelt kérdés
utólag ezt azzal magyarázta, h át kellett szoknia hozzám, mert másabb vagyok mint az előző barátnői, és félt az érzéseitől, mert eddig az előző 11 bnője mind kidobta, hozzá kell tenni, mert mindegyiket megcsalta, utána bevittek kórházba mert rosszul lettem, és pár napra rá, mondta h szeret, talán a kórházas dolog kellett neki hogy rájöjjön mit érez, utána csodálatos 2 hónapunk volt, és most kedden mikor megint elmentünk bulizni, megint berugott és megint szakitott velem, ugy hogy reggel nem emlékezett rá, én szeretem, meg sztem ő is legalábbis vmilyen szinten, mert látom ahogy nézz rám stb, de nem tudom mit csináljak, mert lehet h ez csak rosszabb lesz idővelutólag ezt azzal magyarázta, h át kellett szoknia hozzám, mert másabb vagyok mint az előző barátnői, és félt az érzéseitől, mert eddig az előző 11 bnője mind kidobta,
2009. dec. 18. 19:49
 1/3 A kérdező kommentje:
bocsi a nagyon hosszú levélért, és köszönöm mindenkinek aki végigolvassa
2009. dec. 18. 19:49
 2/3 anonim ***** válasza:
Nincs jövője a kapcsolatotoknak, ez a pasi nem vesz komolyan. VAgy ha ilyen, amikor komoly kapcsolata van, az nagyon gáz!!! A hülye szövegének meg nehogy bedőlj!
2009. dec. 18. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

hmhm...

nos... szerintem a srác nem szeret téged úgy ahogy kellene... ennyire leissza magát?? és nem gondolja hogy ez neked nagyonnagyon fáj? nemis tudom hogy hogy bírhattad ki a hónapokat vele.. :S

állítólag az emberből ha nagyon berúg vagy sokat iszik, akkor a ,,belső" énjüket mutatják ki, bár ez lehet nem mindenkinél ígyvan... hogyha már az előző barátnőit is felhozza hogy te NEM olyan vagy mint ők és átkell szoknia, ez hülyeség.. miaz h átkell szoknia???? és a bulizással ,,szokik át hozzád???" szerintem nem szeret téged igazán...

és nem lesz ebből a kapcsolatból szerintem semmi jó... nem szeretnélek elkeseríteni de én ezt gondolom...

tegyél pontot a végére mert tönkremész idegileg megminden... most hogy szakított veled részegen, hagyd ott.. még mielőtt rosszabbra fordulna a helyzet =S

tartsd meg a női becsületed, ne hagyd hogy megalázzon!

soksikert!! és valami igazán szerető párt kívánok neked!

15/L

2009. dec. 18. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!