Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Milyen egyértelmű jelei vannak, ha tetszem neki? Megkérdezni nem fogom.

Figyelt kérdés

Nem vagyok már tini, a 30-as éveim elején járok, férjem, családom van. Van egy másik család, akikkel évek óta összejárunk, évente 4-5 közös, családi programot szervezünk, a gyerekeink is barátok. Tibi - nevezzük így a férjet - mindig nagyon kedves volt velem is, a férjemmel is, de az utóbbi időben elgondolkodtam azon, hogy elképzelhető, hogy kicsit tetszem neki. Semmiképpen nem csalnám meg a férjem, és biztos vagyok benne, hogy ő sem csalná meg a feleségét, de azért izgatja a fantáziám a dolog, hogy jól érzem-e, hogy tetszem neki, vagy szó sincs ilyesmiről. Szerintetek hogy lehetnék biztos benne (megkérdezni természetesen nem szeretném tőle!!!!), miből látszik egyértelműen, miből szűrhető le?!

Tudom, tudnom kellene, de nekem a férjem az első pasi az életemben, sose flörtöltem, sose foglalkoztam más fiúkkal, vele meg olyan gyorsan történt minden, hogy nem is volt idő azon gondolkodni, tetszem-e neki. Tehát nem biztos, hogy ha vannak jelek, jól veszem azokat, mert bármilyen ciki, de teljesen tapasztalatlan vagyok ilyen téren. Segítsetek!


2014. ápr. 19. 19:33
 1/6 anonim ***** válasza:

Szia


Nem könnyű erre válaszolni, mert kevés az infó. Annyit mondhatok, hogy ne gondolkozz, hanem ösztönösen hallgass a szívedre mit súg. Ha a másik ez irányban kisugároz feléd valamit is, azt meg kell érezned. Gondolom városi lehetsz. Mivel ott nagyobb lehet a sürgés forgás és így alig marad energiája az embernek magára. Pedig, ha hallgatunk saját magunkra sokmindenre választ kaphatunk.

Ha friss ez a dolgog, csak figyeld tovább őt. De vigyázz! Kicsit misztikus lehet amit mondok, de a gondolatnak teremtő ereje van. Vigyázz, mert egyszer ha kihalaltszik mire gondolsz, meg fog történni.

Különben ez kizárólag két emberre tartozik. Ha meg is történik, akkor vigyázz, hogy nem szabad belészeretni. ha csak jól érzitek magatokat néhányszor, akkor nem fogjátok megbánni majd a végelszámolásnál. Jó volt. A házasságot az ember a fejslődése során hozta létre. Nem ősi dolog. Sokkal fiatalabb. Így annyira nem szent. De igazából ezt is te magad tudod anélkül, hogy más megmondaná neked mit tegyél.

Csak hallgass magadra. Tanulj meg magaddal kommunikálni. Megy az. Gyerek korodban ment csak elfelejtetted a nagy rohanásban. ;-)


További szép napot.

2014. ápr. 19. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
De aranyos vagy, köszönöm szépen! :-) Szerintem valami kicsike vonzalom van, de nem akarom, hogy bármi legyen belőle, de az érzés, hogy esetleg tetszem valakinek, az nagyon jó - lenne, ha tényleg így lenne! :-) Ő egy nagyon kedves pasi, mindenkivel nagyon kedves, ezért nem tudom, hogy mit gondoljak. Lehet, szimplán csak kedves velem is, semmi több :-(
2014. ápr. 19. 21:22
 3/6 anonim ***** válasza:

Szió!

Ha a szikra mevgillant, lehet, h lángra kap? Szeretnéd? Szerintem igen csak elnyomod a közösségi erkölcsöddel. Megint nem magadra hallgatsz. Ferde nem normális társadalomban élünk és azt sem mondom, hogy a paradicsomi jobb lenne.

Egyik barátom azt mondta mikor az eseztlenke tacskó méretű kutyusát néztem milyen idétlen, hogy tőlük, az állatoktról kellene megtanulni, hogy is kellen élni. A pici kutyus őszinte szeretetet mutat mnindenki felé. Örül mindenkinek, boldog, stb... erre mi? Mi a közelében sem vagyunk. Teljesen elferdült már a személyiségünk.

Mi emberek létrehoztuk a házasság, a monogámia intézményét és így nehezebb erkölcsileg a másikkal bármit is. Aki megteszi az könnyebb vérű lenne? Nem biztos! De mi nem ebben a formában élünk.


Úgy látom, hogy vonzódsz hozzá. Ahogy többet gondolsz rá, talán belé is szeretsz egy picit vagy talán nagyon is. Nem ismerem a körülményeidet, de elképzelhető, hogy ennek valaki számára nem lenne jó vége. Lehet neked igen. Na ezt nem folytatom, mert nem biztos, hogy jót mondanék.


Hallgass magadra a szívedre és hagyd magad, hogy jó legyen neked. Továbblépni csak abban az esetben szabad, ha kellően intelligens a másik fél!!!


Legyen szép húsvétod.


Amúgy merre laksz? Melyik országrész vagy nagyváros? ... kb...

2014. ápr. 20. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

De kedves vagy! :-) Igen, intelligens a másik fél, egy nagyon kedves, melegszívű, jó fej pasi!

Ha megtennénk, nekünk pillanatnyilag biztosan jó lenne, de később szerintem mindkettőnket mardosna a lelkiismeret furdalás, és ha kiderülne, akkor rámenne mindkettőnk családja. Egy kisvárosban élek Észak Mo-on, itt mindenki ismer mindenkit...

Amúgy meg ki tudja, tetszem-e neki, vagy csak én értettem félre valamit.

Te milyen jeleket küldesz egy lány felé (óhatatlanul), ha tetszik neked, és tudod, hogy nyíltan nem flörtölhetsz vele?


Kellemes ünnepeket neked is! :-)

2014. ápr. 20. 10:16
 5/6 anonim ***** válasza:

Milyen jeleket küldök? Rajtam látszik az, ha valaki tetszik. Le se tagadhatnám.

Na persze ez így teljesen nem igaz mert volt már, hogy elmentünk bálba egy nő barátommal és nem csináltam mást csak egyszerűen figyeltem rá. Nem néztem nagyon másra és vele foglalkoztam. Erre a többiek mondták neki, hogy ez a fiú teljesen oda van érted. Na kész voltam tőle, mert csak barátok vagyunk. Ja és nem beszélve arról, hogy valahol még a családfámon is rajta lóg valahol. Talán még unokatesók is vagyunk, de jó messziről.

Elég volt mások számára, hogy nőként bántam vele? Odafigyeltem rá. Ránéztem vagy majdnem, mikor vele táncoltam, passz.

Ha utána olvasol picit akár Alan Phase (talán jól írom a nevét) Testbeszédjének, akkor talán abban olvastam, hogy miért is van félhomály, gyertyafény akkor amikor. ;-)

Mert a pupilla sok mindent elárul. Akkor kitágul a kevés fényben, ami ugyanakkor is megtörétnik amikor a másikkal vagyunk, amikor a másikra figyelünk. (nem beszélve, hogy hazugokat is a nők a pupillájukról veszik észre. (ez egy dolog))

Én udvarolok neki. Az udvarlás a legszebb dolog ami lehet. Mert én sajnos mindig igazat mondok. Hazugságba belebonyolódnék és memória és szerencse kell hozzá. Csak akkor beszélek, ha mondani akarok valamit. Így ha nem akarom mondani, hogy milyen szép, akkor nincs meg az összhang részemről.

Ha én udvarolok, akkor az úgy is van. Akkor gondolkodás nélkül jönnek a bókok. Szóban és írásban is. Nemrég visszajelzést kaptam, hogy „elpirulok, ha tovább” bókolok.

[Azóta össze is jöttünk. Szinte éreztem a mágnest benne, amit ő gerjesztett felém. (Persze Ő 1-2 hetente néz csak facebookot, mert nincs netje vagy .. passz.)

Azt még nem tudom, hogy más felé is gerjed a mágnese vagy sem mert elég egyedi ő a múltja miatt. (Röviden, nem a saját szüleinél nőtt fel így nem úgy nevelkedett ahogy más valamint 20 éves csak és én 20+ -szal több.) ]

Egyik tárkereső oldalon írtam a bemutatkozó szöveghez valami hasonlót, hogy udvarolni jó, udvarolni szép. Ha ez őszintén, bentről magától jön, akkor lehet igazi az összhang.

Akárhogy is nézem, azért szeretnéd kipróbálni őt vagy szeretnéd őt, ha jól sikerülne a próba. Különben nem foglalkoznál ennyit a kérdéssel ;-) Igazam van? ;-)

Figyeld más felé mit mond, udvarol-e, bókol-e. Vagy csak neked bókol? De ha kiveted a hálód, márpedig már kioldottad s bele fog akadni ;-)

Nem mondhatom neked, h hagyd abba a rágondolást, mert ki fog hallatszani, de ha jót akarsz akkor hagyd abba. Ha tovább gondolsz rá, akkor erősödni fog a gondolat és talán pároddal eltöltött „azon idő” alatt is rá fogsz gondolni. Ami talán nem baj.

Ha „úgy” nézel majd rá, észre fogja venni. Előbb utóbb viszonozni fogja. Pasikat könnyebb a nőknek az ujjuk köré csavarni. Sose felejtsd el, hogy mindig a nő választ! Ha a nő vibrálása kifelé pasit vonz, akkor a pasik köréd tömörülnek, ahogy a kisfiúk is igyekeznek minél messzebb pipilni az utcán, hogy ők legyenek a kiválasztottak a nő(k) számára. ;-)

Kívánom neked, hogy légy boldog. Tedd szebbé a lelked és örülj az életnek. ;-)

2014. ápr. 20. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Köszi, akkor figyelni fogom a pupilláját :-D


Köszönöm a válaszaidat, és a jókívánságaidat! Neked is minden szépet és jót a jövőben! :-)

2014. ápr. 21. 20:41

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!