Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Járt valaki így? Mennyire...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Járt valaki így? Mennyire általános ez a jelenség? Mekkora az esélye annak, hogy én is így járhatok? (hosszú! )

Figyelt kérdés

NEM az én szavaim, de azért van benne valami: "sok szép, okos, szeretnivaló és magányos harmincas barátnőt. Miért? Köze sincs a posztban felvázoltakhoz. Ezek a lányok, igen, komolyan vették az életet. Tanultak, de nem lettek férfigyűlölők. Nem a műkörmös az egyetlen témájuk, de nem is vénkisasszonyok. Nem 90-60-90 mindegyikük főbb körmérete, de nem is kigyúrt testű Adoniszokra hajtottak. Egy közös viszont van bennük. Mindegyiküket összehozta a sors a jelen kor egy egészen undok férfitípusával (ha már a sztereotípiáknál tartunk). Aki együtt van a barátnőjével 6-8-10 évig, de már az első év után tudja, hogy nem ez lesz az a lány, akit feleségül vesz. Mégsem szakít. Hanem sumákol. Telnek az évek, a lányok már a közös életet tervezgetik, a faszi meg azt, hogy hogyan bújjon ki alóla. De nem! Nem állnak a lány elé, hogy „Sorry, ne húzzuk egymás idejét. Nem te vagy a hibás. Nincs is igazán hibás, csak nem te vagy a másik felem.” Hanem kivár. Mert mi van, ha nem jön jobb csaj az életébe. Meg hát olyan kényelmes, hogy van egy gondoskodó személy körülötte, aki nem az anyja, és nem kell egyedül szórakozni menni, meg mamakötöttekockásmellényes agglegénynek lenni. Van tiszta ruha, meleg kaja, szex. Ami kell. Csak elköteleződni ne kelljen. Persze, mindig van kifogás, hogy miért nincs esküvő és gyerek. Majd ha lesz diploma, majd ha lesz lakás, meg autó, meg kiskutya, meg lottó ötös. Majd ha megfelelően nagy gyémántgyűrűt tudok venni neki, meg elvinni Egyiptomba, hogy a fáraó szarkofágja előtt kérjem meg a kezét stb.

Aztán, ha megjön az álomnő, akkor 1 nap alatt felszámolja a kapcsolatot, 1 hónapon belül eljegyzés, 1 éven belül lagzi és a trónörökös már a menyasszonyi ruha alatt meg van előlegezve. Mert, hát mire várjunk? Nem vagyunk már gyerekek.

A hoppon maradt, 6-8-10 év együttélés alatt egyetemistából harminc közeli nővé lett ex-barátnő pedig csak pislog, mint hal a szatyorban. Mert minden, amit neki kellett volna megkapnia, másé lett. Persze, sokan az új nőt hibáztatják, mert elszerette a pasijukat. Pedig a hunyó az a bizonyos valaki, aki 6-8-10 éven át a porhintés mestereként elhitette velük, hogy van értelme a kapcsolatuknak. Hány ilyen nőt ismerek? Sajnos kell mind a két kezem hozzá!"



2014. máj. 3. 12:39
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Igazad van. szerintem
2014. máj. 3. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:
:D Köszi 1-es, de az volt a kérdésem, hogy mennyire jellemző ez a viselkedés a pasikra.
2014. máj. 3. 12:43
 3/12 anonim ***** válasza:

És az még rosszabb,amikor a 6-8-10 év után nem 30 közeli,hanem 35 éves nő van... :((((


Sokaknak elég az egymás mellett lakás,a finom kaja és a tiszta lakás,a szex...


Én is sok ilyen nőt ismerek,pasit is, aki végül egyedül maradt és már a 4.X-be lép...

2014. máj. 3. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Utolsó: Természetesen úgy értve, hogy ez oda-vissza működik, tehát nők is megcsinálják ugyanezt férfiakkal.
2014. máj. 3. 12:52
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom, mennyire általános, szerencsére a környezetemben még nem tapasztaltam. Viszont a férfiaknak is van okuk az óvatosságra. Sok nő csak családot akar és nem a férfit, és miután megvan a család, mégis csak összefutnak a tökéletes pasival, és vagy otthagynak mindent, vagy benne maradnak a házasságban és megkeserítik benne mindenki életét.

Szóval mindkét oldalnak van félni valója, de sajnos ezeket nagyon nehéz időben kiszűrni. A legfontosabb, hogy magaddal őszinte légy, és így talán másokon is ki tudod szűrni az árulkodó jeleket. És ne légy paranoiás, mert az a legjobb kapcsolatokat és megölheti.

2014. máj. 3. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Szerintem nagyon tipikus jelenség. Sajnos ez mostanság "divat". Nem gondolom,hogy ez kizárólag a férfiak hibája lenne, ám nem is akarom őket védeni. Ezek a nők ugyan úgy hibásak, mert a biológiai óra valóban ketyeg 30 felett. Észre kellene venniük, h az ilyen pasi sosem fogja elvenni őket és keresni egy olyant, akinek tényleg komolyak a szándékai és nem egy szabadidőpartnert/játszótársat keres, hanem családban gondolkodik.
2014. máj. 3. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
6-os: És ha szereti a nő? Akkor is hibás, mert szereti? Hát már ne is haragudj meg, de ez görénység. Senki ne verjen át senkit, és meg lesz oldva a gond. Mert persze a másik oldalról meg jönnek azok a f@ßságok, hogy ne beszélj családalapításról meg esküvőről, ne terheld a vágyaiddal és álmaiddal, mert a végén még elkergeted, blah, blah, blah. Micsoda kétszínűség! Bár akit ilyesmivel el lehet kergetni, az fusson csak, ne nézzen hátra, és soha vissza se jöjjön az én véleményem szerint.
2014. máj. 3. 13:09
 8/12 Költőnő? ***** válasza:
100%

Általános jelenség sajnos de én nem hibáztatom ezeket a ffiakat mert nem csak az ő hibájuk. Olyan nincs h a nő ebből semmit nem vesz észre, max vak rá és hisz mert hinni AKAR. Mert ugyanolyan könnyű nekünk nőknek is éveken keresztül homokba dugni a fejünket és belátni, h nem társak vagyunk épp hanem pótmamák és neveljük a férfit. Csak épp sohasem magunknak. Amint felnő, szépen megköszöni az addigi munkát és továbbáll.

Szóval ebben mi nők is benne vagyunk vastagon.

2014. máj. 3. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:
8-as: Ez pedig vastagon victim blaming. Miért kell egy nőt becsapni? Egyáltalán miért kell bárkit is átverni? És még utána itt jönnek ezek a dolgok, hogy az ő hibája. Aha, persze, mert jóhiszeműen áll a dolgokhoz. Ebből jön egyenesen a paranoia, amit itt valaki írt, mert ha egy nő márt egyszer így járt, nem fog tudni megbízni egy férfiban sem. Gratulálok, *vastaps*
2014. máj. 3. 13:34
 10/12 Költőnő? ***** válasza:

Sztem ennek olvass kicsit jobban utána, utána vitatkozzunk erről.

Ne keverd a jóhiszeműséget a vaksággal.

Abba gondolj bele mielőtt a victim blaminggel jössz, h miért születtek meg azok a mondatok h "miért mindig velem történik ez?"

"jó vagyok mkihez, cserébe kihasználnak, hát ezt érdemlem én?"

Az általad felvázolt kapcsolatokban mindennaposak a játszmák. S ebből az ember igenis sokat érzékel mégha nem is teljesen tudatosan namost ha én erre vak vagyok és süket, nem fogok csak és kizárólag a másikra mutogatni, hanem magamba (is) nézek.

Tudod az a vicc, ha megkérdezed ezeket a nőket h mióta nem stimmelt vmi a kapcsolatukban v mióta érezték h vmi nem egészen gömbölyű; általában több hónapot v néha évet jelölnek meg.

2014. máj. 3. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!