Változtat valamin a megítélésben, ha valaki olyan válik az ember szeretőjévé, akit nagyon szeret, de egy bizonyos esemény miatt képtelenekké váltak a tartós együttlétre?

Egyszer hosszan kifejtettem a történetet, de lefagyott a gép, és elveszett amit írtam :(

Szóval röviden: két fiúval jártam (egyszerre, hármasban, egyszóval tudtak egymásról és ők is ... ). Aztán az egyikük meghalt egy balesetben. A másik sráccal képtelenek voltunk együtt maradni ezek után. Mivel szerettük egymást, újra összejöttünk, de folyton sírtunk, amikor együtt voltunk, ezért szétváltunk ismét. Utäna mással kezdtem el járni. Idővel viszont ő újra visszajött, én pedig azt ajánlottam, hogy legyünk csak barátok, ami jóideig működött is, de aztán azt mondta, hogy neki ez nem megy, többet akar. De ugye nekem már volt valakim. Akivel még mindig együtt vagyok. De hát szerettem, és elgyengültem, és jöttek a könnyes csókok.. Titokban találkozgattunk, a párommal, akinek meséltem róla, elhitettem, hogy nem is létezik, csak féltékennyé akartam tenni, és ő elhitte. Aztán a párom eljegyzett, ő pedig egy külföldi ismerőse irodájában elvállalt egy munkát, hogy távol legyen tőlem, és elfelejtsen. De nem felejtett el. Évi 2-3 alkalommal hazajön, és akkor jönnek a titkos találkák, és a könnyes csókok, a beszélgetések, evések, filmezések. Viszont nem szexelek vele.. mondhatni. És nemsoká újra hazajön, és én már előre szégyellem magam. Viszont nem hagynám el érte a páromat, mert egyszerűen képtelenek volnánk együtt lenni. Nem menne.

Ez mennyire elítélendő? Érnek valamit az enyhítő körülmények, vagy ha fény derül a viszonyra, ássam el magam?

Ez talán arra hasonlít, mint mikor a gyermekük halála miatt válnak el a szülők.

Nem szerettünk ki egymásból, csak ugye hárman voltunk együtt, és úgy volt ez az egész teljes, így pedig ott van az a folytonos kínzó hiányérzet. Ez akkor is így van, mikor csak pár napot töltünk együtt, de a vágyunk folyton arra ösztönöz minket, hogy találkozzunk. Hiányzik, mert ő ezen felül a legjobb barátom. Próbálunk csak barátok lenni, de el szokott csattanni egy-két csók, ölelkezünk, megsimogatjuk egymást, ilyesmi. Le is feküdtem vele, de akkor épp külön voltunk a párommal.

Mivel kúlföldre ment, ezért alig látjuk egymást, évi max. 4-szer, ezért próbálom azzal nyugtatni magam, hogy ez nem olyan vészes. De az. Szeretem a páromat is, különben nem lennék vele.