Jobb egyedül járni az utunkat mint kapcsolatban élni? (Kérdés bővebb kifejtése lent)

Miért érzem mégis azt, mintha az akár fiatalabb korosztályhoz tartozó lányok, akár az idősebbek szinte mindenben hibát találnának és ki akarnák fordítani a másikat önmagából.

Minimális kompromisszumokra szükség van. Ez természetes. De amikor már odáig jutott a dolog, hogy semmi nem jó a barátnődnek, amit csinálsz, akkor el kell gondolkodni merre megy az utatok vagy van-e egyáltalán közös út.

Valahogy olybá tűnik nekem, mintha álarcot próbálna mindenki magára ölteni. De mi történik ha levedli álarcát és felszínre kerül egy olyasvalaki, akit eddig nem ismertünk? Azaz mintha folyton újulnának meg és hiába vagy együtt valakivel két éve jó kapcsolatban, még utána is markánsan kiütközhetnek sajnos a problémák, amelyeket addig elnézett, de utána valamiért nem. Ki tudja miért nem értjük egymást, miért nem kommunikálunk effektíven?

Ez így igaz. Én is azt hittem végre rám kacsintott a boldogság, mert valóban sok közös dolgot találtunk, amely akár alapja lehet egy későbbi kapcsolatnak. De ha valakibe beleszeretsz azt a tulajdonságaival együtt szereted meg. Barátnőm, akivel lassan két éve együtt vagyok (bár ez még nem sok, sőt semmi) az elején minden tulajdonságomat maradéktalanul elfogadta. Akkor azt gondoltam, végre itt van valaki, aki elfogad és megért. Kinyújtotta karját valaki felém és együtt lehetünk egymás támasza. Aztán minden amiért belém szeretett (nem bulizás, antialkoholizmus, nem élek nagy társasági életet, nem értek a politikához és a gazdasághoz, elmélyedek a könyvekben, versekben). Eleinte feltétel nélkül elfogadta az imént említett dolgokat. De valahogy egyik pillanatról a másikra pont ezért kezdett kritizálni.

Ha viszont úgy érzed ötven dologban változnod kell, akkor már nem leszel ugyanaz az ember, ez öncsonkítás valamilyen szinten.

Holott én irányában nem voltam kritikus. Mindent megengedtem. Még azt is, hogy férfi munkatársával találkozzon, aki többször bepróbálkozott nála. Tudom rövid pórázon kell tartani a hölgyeket, de mégsem szerettem volna, ha börtönben van.

Nem mellesleg az állandó önbizalomhiány miatt, amikor valami konfliktus volt közöttünk az utcán megadta egy idegen férfinak a számát. Utána azt mondta csak nagyon ideges volt, ezért tette. Én még kérdőre sem vontam, csak dühömben, csöndesen belülről fájt és ordítottam.

Ő még keresi a kiteljesedést, a saját útját. Nem mellesleg azt is kijelentette, hogy eddigi öt kapcsolatából tudna összerakni egy normálisat. Én még ezt is elnéztem bár fájt belül, de ő nem érezte, még mikor nyíltan ki is mondtam.