Jobb egyedül járni az utunkat mint kapcsolatban élni? (Kérdés bővebb kifejtése lent)

Aki így áll hozzá, az valóban ne éljen kapcsolatban, mert nem érti, miről szól.

Nekem volt olyan kapcsolatom, ahol áldozatokat hoztunk, meg nem volt akkora szabadságom, de az egy sz***r volt, nem kapcsolat.

Amikor igazán szereted a másikat, feltétel nélkül, akkor abban a kapcsolatban nincsenek áldozatok, nincs lemondás, nincs olyan, hogy nem lehetsz szabad.

Ennyit erről és ezt tapasztalatból írom, mert életem legjobb kapcsolatát élem meg.

Végig olvasva a válaszaidat általánosítasz. Csak azért, mert a barátnőd nem mondja meg kereken, hogy a kapcsolatnak részéről vége, hanem inkább addig piszkál, amíg kidobod, azért még nincs igazad.

Így jártál. Keress olyan lányt, akinek megfelel az, amit nyújtani tudsz és hasonlít hozzád, nem csak elfogadja.

Mindenkinek olyan párt kell találnia, aki nagyjából megfelel annak, amit ő elképzelt ideális partner címszó alatt. Van, aki nem bírja, ha ölelgetik, szeretgetik napi szinten, van aki meg 0-24 erre vágyik. Ettől elvonatkoztatva viszont kettőjükön múlik, mi lesz velük.

Nekem a párom gyakrabban megy el a haverokkal kocsmázni, meccsekre, én meg inkább vagyok az antiszociális, introvertált típus, aki egyedül tud kikapcsolódni, mint nyüzsgő társaságban. Nem mondom, hogy túlzottan el vagyok ragadtatva tőle, de nem zavar egyáltalán, legalább jut időm nekem is magamra, a gondolataimra. Meg persze mi is megyünk a barátnőimmel erre-arra, ha ráérnek és működik a kapcsolat, boldogok vagyunk. :) Megvan az a bizonyos szabadság és egyben az őszinteség is, hiszen elmondjuk mindig egymásnak, kivel és hova megyünk, mit tervezünk csinálni nagyjából, mert nem kell tartani attól, hogy a másik megsértődik emiatt. (Ez a lehető legnagyobb hiba, mert akkor szinte biztos, hogy titkolózás lesz a vége. El kell fogadni a másik döntéseit és önállóságát, semmiképp sem szabad érzelmileg/fizikailag terrorizálni emiatt!)

Meg egyébként is jó, ha nem mindig csak egymással megyünk mindenhova, egyrészt hamar megunnánk a másikat és ellaposodna a kapcsolat, másrészt utána meg van miről mesélni egymásnak, esetleg elmenni együtt arra a helyre, ahol nélküle voltunk, vagy ha jön valami ünnep, elintézni a meglepetést neki, arról nem is beszélve, hogy mivel még tanulók vagyunk, mindkettőnknek kell arra is időt szakítani, különben semmi se lesz belőlünk. Apropó, később dolgozni is kell, akkor sem fog működni az "egész nap a másikkal vagyok" dolog.

Egy kapcsolat egyébként sem szabad, hogy valami helyett legyen az életünkben, mert nem arra való, hanem arra, hogy kiegészítse azt anélkül, hogy a barátainkat, családtagjainkat vagy hobbinkat/önmagunkat teljesen háttérbe kelljen szorítani. Nem csalnánk meg egymást soha (igyekszünk még okot sem adni erre), bízunk egymásban és szerintem ez a dolog kulcsa. Egyébként meg sok dolog igazolja, hogy minden társas kapcsolatba kellenek kompromisszumok, be kell áldozni pár apróságot egy még jobb dologért cserébe, el kell siklani az apró marhaságok felett. :) Nálunk az egyetlen ilyen dolog a hűség, minden mást viszont szerintem meg lehet engedni normális keretek közt a másiknak. Ha valami nem stimmel, úgy is megbeszéljük, megígértük egymásnak. Valamilyen szinten barátok és bizalmasok is vagyunk egymás számára, nem csak egy pár. Viszont én őt soha nem akarnám attól az élettől megfosztani, amiben előttem élt, mert nem a tulajdonom, hogy ezt tegyem, másfelől meg jobb boldognak látni és úgy érezni, hogy tényleg szeret velem lenni, mikor velem van, nem csak azért van ott, mert "muszáj". Ő sem akar engem visszafogni, ahogy ő mondja, abba szeretett bele, amilyen abban a világban voltam, néha nekem is vissza kell térnem oda, hogy olyan maradjak. :D

Megfelelő párt kell találni, de elsősorban megfelelően kell mind a kapcsolatot, mind a másik embert kezelni, mert szerintem mindenkit lehet. Egy rossz kapcsolatnál minden jobb, még a magány is, de ha megtalálod azt, aki tényleg illik hozzád, vagy mondok egyszerűbbet, ha megtanulsz az "ő nyelvén beszélni", milliószor jobb, mintha az "ami nem megy, azt ne is erőltessük-elvet" követve feldobod a kapcsolatot. Néha finoman beszélni kell a másik fejével és néha kell venni egy mély lélegzetet és elképzelni, mennyit ártunk vagy segítünk akár csak egy megjegyzéssel is a kapcsolatnak és a másiknak. Egyenrangúak vagytok, nem szabad rendelkezni a másik fölött, mert előbb-utóbb menekülni fog úgymond. Vagy megcsal, vagy szakít, vagy átver, sorolhatnám...

Ha valaki rosszul választ párt, akkor persze hogy rabságban érzi magát....de ez nem a párja hibája. Választott volna rendesen.

Nekem sikerült viszonylag fiatalon, 24 évesen megtalálni az igazit. A közösen eltöltött eddigi 4 év alatt 1 percig nem éreztem magam bezárva, pedig másfél év után össze is házasodtunk.

Szabadok vagyunk mindketten a férjemmel. Járunk szórakozni, vannak közös és baráti programjaink is. Ő is össze szokott futni a haverjaival a munkahelyén, ha kimennek meglátogatni, én is néha egyedül találkozom egy barátommal, vagy barátnőkkel...

De általában együtt találkozunk a barátokkal is, mert erre van igényünk inkább.

Olyan párt kell választani, akivel ezeket a dolgokat meg lehet beszélni és ennyi. Nem túl bonyolult szerintem. Ha jól választasz párt, nincs behódolás, meg ilyen hülyeségek...

Bár van egy olyan érzésem, hogy aki azt mondja jobb egyedül, az csak szívesebben mondja ezt, mint az igazat, hogy ő is szeretne boldog lenni egy párkapcsolatban, házasságban, de nem jön neki össze...sokszor az ilyenek még saját magukat is be akarják csapni ezzel a szöveggel...hogy jobb egyedül...