Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tegyek, hogy szexuális...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, hogy szexuális téren minden újra normális legyen?

Figyelt kérdés

Több éve vagyunk együtt a barátommal. A gondok pár hónapja kezdődtek, nem akart velem szeretkezni. Mindig talált valami kifogást. Végül mikor rákérdeztem sokadszorra, elmondta, hogy azt gondolja, hogy megcsaltam és ezért nem akar velem lefeküdni. Nem is értettem a dolgot, hogy honnan veszi ezt a marhaságot, de végül elmondta, hogy egyik nap látott az utcán amikor megöleltem egy másik férfit. A történet igaz volt, és neki is elmondtam, hogy azért öleltem meg azt az embert, mert nagyon régi közeli barátom, akit ő persze sosem akart megismerni, és a hitele miatt kilakoltatták a lakásából és teljesen el volt keseredve. Ezért megöleltem. Ebből azt szűrte le, hogy én szexeltem mással. Hiába mondtam, hogy azért mert valakit az utcán megölelek aki régi ismerősöm ez még nem következik..... MInd1

Hónapok óta nem szeretkezünk e miatt. Nem tudunk mit beszélni rajta, hiszen tudom, hogy ez a baja, de ez így nem egy normális kapcsolat.

Valakinek volt valami hasonló élménye, vagy tud esetleg megoldást? Párterápia kizárt, nem akar menni.



2014. jún. 14. 11:44
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

hát ha ekkora hülye akkor lépj le

idővel még rosszabb lesz a féltékenysége ennek a szerencsétlennek

értelmetlen folytatni

2014. jún. 14. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Érthető, hogy nem esett jól neki, hogy más férfit ölelgetsz..., bár tény, hogy miután elmagyaráztad meg kellett volna értenie. Szerintem mondd el neki nyíltan mégegyszer, hogy az ölelés mögött semmi szexualitás nem volt, és ha ezt nem érti meg, akkor viszlát. Ha ebből nem ért,és ennyire féltékeny típus, a későbbiekben ebből csak gondok származnak majd.
2014. jún. 14. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Nagyon szeretem és meg is értem, hogy mennyire nyomaszthatja a dolog. De azért ezen már túl lehetett volna lépni. Ráadásul tudom, hogy nézegeti az e-mail meg facebook fiókomat és rendszeresen megnézi a telefonomat is. Igazából nem zavar, mert semmi nincs rajta semmi, de fáj, hogy ennyire nem bízik bennem és nem hisz nekem.
2014. jún. 14. 12:13
 4/11 anonim ***** válasza:
Mi lenne, ha azt a régi barátod kérnéd meg, hogy beszéljen vele? Egyélbként van bármi oka az ilyen fokú bizalmatlanságának, például megcsalták egy korábbi kapcsolatában?
2014. jún. 14. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Már akkor felajánlottam, hogy hívja fel az ismerősömet és beszéljen vele. De nem akart. Amúgy sosem csalták meg. Tudtommal. De persze voltak más esetek is, az egyik barátnőm, akinek ugyan az a keresztneve mint az enyém, írt egy sms-t a barátjának a telefonomról. Az volt benne, hogy hiányzik neki és hogy este akkor felmegy hozzá és ott is alszik. Alá is írta a keresztnevét. A párom meg elolvasta. Mondtam is neki, hogy a barátnőm írta akit ismer, és a barátnőm is mondta, hogy ezt ő írta és hogy ne féltékenykedjen ennyire nem hittel el. Pedig tudta, hogy az a lány sokat ír sms-t az én telefonomról. Mondtam neki, hogy még a srácot is ismeri akinek írta, hívja fel, ki fogja röhögni a srác, a feltételezésért is. De persze nem hívta és nem hitte el nekem. Akkor sem volt szex pár napig. A végén már sírtam, hogy nem is csináltam semmit. Akkor úgy tűnt túltette magát rajta.De most megint itt tartunk.
2014. jún. 14. 12:32
 6/11 anonim ***** válasza:
Én megértem a srác lelkivilágát...engem is csaltak már meg, és én se bízok ezek után egy lányban sem, mert az is "normális" volt aki megcsalt. Csak én nem vagyok ilyen féltékeny típus, és nem kutakodok. De pontosan tudom, h ha egy lány kicsit is csinos, hiába van pasia bepróbálkoznak nála, hátha befekszik az ágyukba... F/24
2014. jún. 14. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Lépj le.

Már csak azért is, mert több mint valószínű, hogy ő viszont megcsal téged. A betegesen féltékeny emberek zöme csalja a párját.

2014. jún. 14. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Én is megértem, mert tuti én is elgondolkoztam volna rajta, és pár napig biztos, hogy flegmáztam volna is. De azért a barátaimat nem fogom a kukába dobni, ha szükségük van rám. És amúgy 7 év alatt ez a két eset volt, szóval azért kicsit nagy a felhajtás miatta nem? Bulizni nélküle nem járok, megengedem, hogy kutakodjon, van, hogy még a telefonomat is itthon hagyom ha elmegyek dolgozni. És még ráadásul van egy férfi munkatársam aki középkorú és elég rendes arc. Van felesége meg gyereke is. Egyszer hozott fagyit minden kollégának. Amikor itthon elmeséltem láttam, hogy nem tetszik neki. Azóta nem is említem meg itthon ha rendes volt. Pedig a múltkor minden nő munkatárs kapott tőle csokit. Hazavittem de azt mondtam a kolléganőmtől kaptam mert segítettem neki.....abszurd
2014. jún. 14. 12:45
 9/11 A kérdező kommentje:
Elég nehéz 7 év után lelépni, amikor együtt élünk és az egész életünk közös. Ez nem megy egyről a kettőre csak úgy. Inkább szeretném megoldani valahogy a dolgot.
2014. jún. 14. 12:47
 10/11 anonim ***** válasza:

"Bulizni nélküle nem járok, megengedem, hogy kutakodjon, van, hogy még a telefonomat is itthon hagyom ha elmegyek dolgozni. "


És szerinted ez normális?? Inkább elsorvadsz ebben a szar, elnyomó kapcsolatban, minthogy normális, emberhez méltó élete élj, akár egyedül is? Hát te beteg vagy. Tudod ki tűrné ezt a szánalmas, nyomorék hisztit, az első ilyennél vágtam volna ki ajtóstul, az én életemet nem teszi tönkre egy sértett önbecsülésű hím sem.

2014. jún. 14. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!