Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan csökkenthetném a sajnálatot és a bűntudatot, amit az ex iránt érzek?

Figyelt kérdés

Szakítottam vele, másfél év után, mert megtetszett egy másik srác, és így, ezzel a tudattal képtelen voltam már vele együtt lenni. Na meg mert valószínűleg akkor már nem azt éreztem, amit kellett volna, csak még nem tudtam róla, nyilván ezért is tetszhetett meg más. Mindez volt két hónapja, az ex valójában nem hiányzik, néha eszembe jut, de akkor összefacsarodik a szívem, mert tudom, hogy neki fáj és rossz (ezt tudatja is velem, néha ír egy-egy sms-t vagy valamit, hogy hiányzom neki, satöbbi). Egyszerűen sajnálom, és tényleg bűntudatot érzek, hogy gyakorlatlag egy másik pasi miatt hagytam el. Azt tudom, hogy jól döntöttem, mert most az új sráccal jobban érzem magam, sokkal több szinten összeillünk, egyszerűen jobb vele, de attól még sajnálom az exem. Most is írt egy üzenetet, hogy mennyire hiányol, de nem tudom, mit tudnék tenni? Neki hogy könnyíthetem meg a dolgot? És magamban? Ez szükséges velejárója annak, ha valami olyasmit teszünk valaki mással, ami fájdalmat okoz? Más volt hasonló helyzetben? Végül mi történt? Hogy lehet ezt megoldani? Nem válaszolok ezekre az üzenetekre, de kellene? Próbálok távolságtartó és hűvös lenni, hátha ezzel segítek, de nem tudom, ez eredményes lehet? Szeretném, hogy inkább gyűlöljön az ex, minthogy még mindig szeressen és engem akarjon, talán könnyebb lenne neki, hogy tudom ezt elérni?

Előre is köszönöm a válaszokat.


2014. jún. 18. 11:58
 1/4 anonim ***** válasza:
Szerintem mond el neki, hogy neked így jobb, és fogadja el ezt, de megérted őt. Nekem nem lett volna jobb, ha gyűlölöm az exem, vagy ő engem. Mi értelme van? Néha beszélek vele pár szót és ez sokkal jobb. És így is sikerült rajta túltennem magam. :)
2014. jún. 18. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Össze is jöttél a másik sráccal?
2014. jún. 18. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
igen, összejöttem vele. bocs, ha a szövegből nem egyértelmű.
2014. jún. 18. 12:08
 4/4 anonim ***** válasza:

Szerintem ne válaszolgass minden sms-re, de írj neki egy hosszabb üzenetet. Írd le, hogy boldog vagy a másik sráccal,jobban illik hozzád, és hogy hiába volt szép az együtt töltött másfél év, nektek már nincs közös jövőtök. Írd le, hogy keressen nyugodtan másik lányt, ahogy te is megtaláltad a hozzád jobban illő fiút, ő is biztos talál majd egy lányt, akivel hosszabb távra tervezhet.


Szerintem ne legyen bűntudatod. Nem arról van szó, hogy megcsaltad (legalábbis az írásodból nem ez jön le). Egyszerűen találtál egy srácot, aki jobban tetszik, jobban összeilletek vele, jobban érzed magad vele. Szerintem ez nem bűn, főleg ha felszínre hozta azt, hogy igazából már nem is szeretted annyira az exedet.

Másfél év után kiderült, hogy nem ő lesz életed párja, van ilyen. Ne legyen bűntudatod.

2014. jún. 18. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!