Gondolkodtatok már komolyan az öngyilkosságon egy szakítás miatt? Komolyan lehet ezt venni?

Van egy nagyon jó haverom aki szakított a barátnőjével és azóta teljesen összeroppant. Régebben ilyenkor részeg volt egy hétig, elszívott egy karton cigit, elment örömlányokhoz, aztán minden ment tovább a régi kerékvágásban. Most viszont teljesen más lett. Egész nap csak otthon fekszik, nem eszik, alig alszik, nem dolgozik, előtte 20 évig sportolt most meg egész nap csak van. Mindenki csak azzal noszogatja hogy szedd össze magad, állj a talpadra, ne sajnáltasd magad meg legyél férfi de ez csak süket duma neki azt mondja, az elején én is ezt mondtam neki de csak most értettem meg őt. Tényleg komolyan belebetegedett aminek már testi tünetei is vannak, kiderült hogy a stressz miatt kezdődő gyomorfekélye van, néha összekuporodva fekszik annyira mar a gyomra, szívritmus problémái lettek, pedig előte makk egészséges volt, a vérnyomása az egekben, a pulzusa is szapora. Mérte a vérnyomását, hallottam a szívét ahogy pittyeget a mérő és össze vissza ver neki, néha két másodpercig nem ver aztán hirtelen gyorsan egymás utánban hármat, pedig jár kivizsgálásra és vért is mindig ad és soha semmi baja nem volt.

Mindez egy csaj miatt akit még csak be sem mutatott nekünk... Mondtam neki hogy beszélek vele de leordított, pedig nem egy hangos gyerek.

Beszélt nekem az öngyilkosságról is, hogy ő már nem hisz abban hogy jobb lesz, küzd, eljár minden orvoshoz, szedi amit felírtak neki pontosan, de lehet lélekben már feladta, azt meg nem akarja hogy a családtagjai ápolgassák élete végéig és végignézzék hogyan haldoklik.

Nem akartam elhinni hogy ez pont vele történt meg, egy fiatal férfi, aki szinte egész életében nem ivott, nem dohányzott, nem drogozott, sportol, fut, kondi terembe jár, minden pénzét zölségre, gyümölcsre, zabpehelyre meg csirkemellre veri elveri. Egy nagyon normális, intelligens, jólelkű ember és nem tudom felfogni hogyan jutott ide. Eddig utáltam az öngyilkosokat mert gyávának tartottam őket, akiket nem érdekli hogy másoknak milyen fájdalmat okoznának vele, erre pont a legjobb barátommal történik ilyen. És engem kérdez hogy szerintem jó ötlet e meghalnia. Felsorolja a mellette és az ellene álló indokokat és mintha mérlegelne, de ő mindenben ilye volt, az életben sem tett meg semmit csak ha komolyan is gondolta. Hát elég sokkoló látni ilyenkor, legszivesebben elfutnék és kinyomnám ha keres de akkor meg annyit sem érnék mint aki megöli magát gyávaságból.

Az egyik orvostanhallgató haverom még büszkén mesélte is hogy letiltotta őt faceről mert idegesítette a nyavajgása, és ez egy orvos lesz két éven belül...

Pedig ő nem gyáva és nem is önző hogy itthagyjon mindenkit és a halálba meneküljön, pont azt magyarázta hogy fáj neki hogy a családja miatta szenved ő pedig tehetetlen.

Nem tudom komolyan gondolja e az öngyilkosságot, nem azért mondta el nekem sem hogy megsajnáljam vagy bármi más céllal, a többi haveromnak is beszélt erről és tényleg sokkoló hogy az emberek mennyire elfordulnak valakitől aki ilyet tervez, régen én is utáltam őket de ő mégis csak az egyik legjobb haverom.

Nekem is nagyon megterhelő hallgatni őt amikor erről beszél, megrémít vele, de tenni semmit sem tudok, csak meghallgatom. Orvosok meg kb annyit érnek a bajban mint a haverok, semmit. Csomó gyógyszert felírtak már neki, mindig mást kell szednie, mintha valami kísérleti nyúl lenne. Rakás nyugtatót szed és nem hat neki semmi csak idegesen járkál a szobában vagy fekszik és gondolkodik mindenen egyfolytában. A pszicháter meghallgatja és csak receptet ír neki.

Valaki volt már hasonló helyzetben, vagy tud valamit segíteni?