Elromlott, vagy csak megijedtünk?

Azt mondják, hogy az ifjú párnak csak olyan távolra szabad költözni a szülői háztól, hogy az anyósok ne tudjanak átmenni papucsban. Kicsit egzakt fogalmazás, de hidd el hogy igaz. Én kedvesem anyukája is ilyen tipikus féltőn szerető anyuka, de azért nem ilyen mértékben. Ez a "felhívom, megkérdezem hogy van" nála szerencsére kimarad, viszont sokszor kéri meg erre-arra, fuvarozza el egyik rokonukat egyik városból a másikba, menjen el egy üzletbe venni valamit, menjen el segíteni fát ültetni a Manyi néninek, stb., és a kedvesem ezeket többnyire meg is teszi, mert úgy érzi, tartozik ennyivel a szüleinek. Ezek egy időben zavartak engem, de már túltettem magam rajta, és nem szólok érte, ez legyen a legkevesebb problémám az anyósjelöltemmel. Aki egyébként egy tündéri nő, ha megyek hozzájuk, a kedvencemet főzi, a kedvemért vásárol ilyen-olyan gyümölcsöket vagy péksüteményt, kikéri a véleményemet ha fel akar venni egy csinos ruhát, mindig küld a szüleimnek házi paprikát, tojást, tésztát, ezt-azt (Budapest és Alföld...), és mindig nagyon szívélyesen üdvözöl, gratulál a sikereimhez, felköszönt a név- és születésnapomon... Az pedig majd idővel enyhülni fog, hogy a páromat "ugráltatja" - ami azért kicsit erős kifejezés arra, amit csinál, mert végülis azt sem viszi túlzásba. És hiszem, hogy ha összeköltözünk (terveink szerint Budapestre), akkor el fogja fogadni, hogy a kisebbik fia is önállósodott és kirepült otthonról.

Nézd meg az anyósjelölted többi dolgát, a tulajdonságait, jellemvonásait, hogy hogyan viszonyul hozzád, mit szól a kapcsolatotokhoz, hogyan viselkedik a többi ismerőssel, baráttal, rokonnal... Ha ezek után azt gondolod, kis apróság az, amit a fiával tesz, és csak te fújod fel, akkor próbálj meg túllendülni rajta.

A pároddal pedig beszélgess el, hogy miért hagyja ezt, vagy neki fel sem tűnik ez az összenövés? Akar-e ezen változtatni...