Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez nem bunkóság?

Figyelt kérdés
Randiztam egy pasival 4-szer. Utoljára amikor randiztunk még utána felhívott telefonon és azt mondta hogy jó volt. Tegnap beszéltünk facebookon és azt beszéltük meg hogy ma találkozunk, elmegyünk a plázába kikapcsolódni. De mivel láttam hogy nem nagyon ír megkérdeztem mi a baj, nem akar velem találkozni, mert nem mondta biztosra a mai napot. Utána már azt írta hogy gondolkodott azon hogy lehet jobb lenne ha többet nem találkoznánk. Azt mondta amikor utoljára randiztunk hogy utána már fel se akart hívni, csak sajnálatból hívott fel. Azt írta hogy az előző randik nagyon jók voltak, de az utolsó az nem, mert komolyabb voltam mint a többin, és hogy ő komolytalanabb ezért nem illünk össze. De az előző randik alatt már nem ismert ki valamennyire? Én meg erre azt írtam hogy ő meg hazudott nekem, mert úgy mutatta be magát mint egy komolyabb fiú, csendesebbnek tűnt. Amúgy a randik alatt semmilyen testi érintkezés nem volt, nem a szexre gondolok. Olyan volt mint ha egy szimpla baráttal találkoztam volna, csókot se mert vagy nem akart kezdeményezni, amikor megcsókolt is rögtön visszakozott. Először azt hittem csak félénk. Azt mondta hogy akart megsérteni. Erre írtam neki hogy jobb ha nem beszélünk többet.
2014. júl. 25. 09:13
 1/7 anonim ***** válasza:
hagyd a f....szra :D
2014. júl. 25. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Annyira nem jössz be neki. Mondjuk a sajnálatból hívott dolog, elég nagy bunkóságra vall. Semmi gond, jön a következő, ne szomorkodj ezen :)
2014. júl. 25. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Nem jöttél be neki,nem kell ezt túlspilázni, mondhatta volna az elején hogy nem jössz be neki, kicsit bunkó volt
2014. júl. 25. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Hát hagyom is. Csak szerinted ez a viselkedés fair volt?
2014. júl. 25. 09:17
 5/7 anonim ***** válasza:
Nem volt fair, bár egy kapcsolat elején benne van. Jobb, mintha eltűnt volna, egy szó nélkül. Hamar kiismerhetted, ez is valami :)
2014. júl. 25. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Legalább nem szó nélkül tünt a semmibe... Lépj tól, ne rágódj ezen, találsz te jobbat is :)
2014. júl. 25. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
de ha nem kérdeztem volna rá el se mondta volna. Előtte meg volt képe jópofizni.
2014. júl. 25. 09:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!