Hogy bírjátok a távkapcsolatot? Szerintetek normális így ez?

Barátom külföldön dolgozik Ausztriába de már lassan egy hónapja lesz, hogy utoljára láttam. Nincsen internete amióta kiment oda, pedig azt mondta akkor, hogy két hét múlva már lesz. Volt, hogy egyszer hazajött és kedvelte a képemet facebookon és kiírt valamit, de üzenetet nem írt, hogy beszélgessünk. Nemrég egyik nap volt nete kinnt, láttam hogy kitett dolgokat, de akkor se az volt az első h rámírjon. Gyorsan írtam neki, de azóta se válaszolt. Lehet nem otthon voltak és ott volt egy pillanatra net, de akkor is beszélgethettünk volna egy kicsit. Ha nem hozom szóba a szülinapom nem hiszem h felköszöntött volna, hiszen nem is tudta szerintem fejből. Telefonon 4 vagy 5 naponta szokott keresni mert sok pénz fogy. Egyáltalán nem minden nap beszélünk még egy smst is 4-5 naponta váltunk a pénz miatt. Én teljesen megértem, hogy drága a hívás, sms de ez akkor se normális kapcsolat ha ilyen keveset tudunk egymásról. Egyik nap is annyira erős volt bennem a vágy, hogy szerettem volna átölelni, vele aludni, és megőrülök, ha el kell fojtanom ezeket a dolgokat magamba. Sokszor nem tudom megállni h ne beszélgessek itt gyakorin másokkal, mert még barátaim sincsenek akikkel el tudnék menni ide-oda. De már unom a netes beszélgetéseket, mert egyáltalán nem olyanok mint a személyes, meg amúgy se lenne belőlük találkozás. Szükségem lenne barátokra, hogy tartozhassak valakikhez, de nagyon zárkózott vagyok így nehéz ez nekem.