Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Fél év után összeköltözni?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fél év után összeköltözni? Lehet baj ebből?

Figyelt kérdés

Igazából technikailag nyár eleje óta együtt élünk, csak ma költöztem ki hivatalosan is a korábbi lakhelyemről, ahol eddig is kb havonta kétszer mentem, ha valami fontos kellett, és még nem hoztam át a barátomhoz. Ketten vagyunk egy albérletben, jövő héten cicát is hozunk, már megbarátkoztunk eggyel a menhelyen.

Alapvetően az a kérdésem, hogy mi most ugyan jelen pillanatban nagyon jól megvagyunk, és olyan természetes, magától értetődő ez a helyzet, hogy együtt lakunk, és az ezekkel járó dolgok, és mivel ugye ez nem hirtelen jött, hanem már hónapok óta tart gyakorlatilag, ezért semmi gondnak sem kellene felmerülnie... de mégis. Kicsúszhat ez valahol?

Pénteken leszünk együtt pont fél éve, és bár nagyon ideális pár vagyunk (szerintem, de úgy érzem, ő is így gondolja), azért mindenütt lehetnek gondok, amik lehetetlenné tesznek dolgokat. Én nem érzem elhamarkodottnak, de a szüleimnek, akik attól félnek, otthagyom az egyetemet emiatt és háziasszony lesz belőlem, nem merem még elmondani, mert félek, hogy elhamarkodottnak ítélnék. Pedig amúgy racionális is, minek fizessem havonta a bérleti díját egy lakásnak, ahova havonta 2x megyek 15 percig, amíg összepakolom a hátramaradt bugyikat.


Szerintetek? Eddigi tapasztalatok?


A barátom 28 éves, én 21 vagyok.


2014. okt. 1. 16:30
 1/2 anonim ***** válasza:
Én 28 éves voltam, a férjem 32, amikor összeköltöztünk fél év ismeretség után Fél év múlva összeházasodtunk. Ma már van egy 7 éves kisfiunk.
2014. okt. 1. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Három hónap után költöztünk össze, ennek 5 éve, azóta is boldogok vagyunk. Nem ezen múlik.
2014. okt. 1. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!