Hogyan tegyem túl magam egy közös megegyezéssel véghezvitt szakításon?

De ismerős! Én is ebben vagyok, igaz csa 1 év után de így is nagyon rossz (volt?) bár lassan, nagyon lassan elkezdek túllépni az egészen, erre rásegített egy-két dolog ami megtudtam, de mivel egy rémesen érzékeny lelkű valaki vagyok így sem lesz könnyű. (Pláne, hogy tul.képp pont akkor lett vége mikor 1 éve ismertük egymást - pont aznap /technikailag nem, de akkor ért az első megrázkódtatás. Epikus, mi?)

nem tudom hogyan lehet végleg elfeledni az egészet, magadban meg nem történté tenni vagy csak mint egy régi emlékként gondolni rá "szép volt jó volt" érzéssel és nem úgy hogy "de visszamennék oda és akkorra" vagy folymatosan agyalni hogy mit kellett volna máshogy vagy ha már ezen is túl vagy akkor azon tűnődni vajon lesz-e második valakid? Ha igen hogyan, bizalmi kérdések, az emberekben való csalódások miatt nehezebben mint addig, a következmények miatt tartódkóbban kicsit (főleg ha az ember még kisebbégi érzésben is szenved a la én magam)

Szóval nem tudommit lehet tenni. Talán az idő. De ha 1-2 év múlva is így leszel akkor a 9mm-es golyóbis az agyba.

"ha férfi vagy, akkor belül"

Nyílván az utcán meg táraságban, ahol látnak ne, de otthon egyedül a sötétben lehet rendesen is (én nem szégyellem megtettem, többször is) - mindenki máshogy dolgozza fel a dolgokat, aki érzékenyebb (kérdezőt olvasva biztosan az, szóval nemtől függetlenül fog rendesen is sírni szegény, ha olyan a jelleme). Ha pedig valai sírni tud az nem jelenti azt hogy nyápic lenne. (Vagy manapság ez annak számít? Akkor megint csak azt mondom mindt eddig sokszor - rossz irányba halad a világ).