Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szakítás, nyitott kapcsolat...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítás, nyitott kapcsolat vagy titkolózás?

Figyelt kérdés

16 hónapja vagyunk együtt a barátommal, nemrég össze is költöztünk az egyetem miatt. Volt már ilyen hosszabb kapcsolatom, de el kell hogy mondjam, Ő az az ember aki a lelki társam, aki tényleg a másik felem, akire egész életemben szükségem lesz, és ez kölcsönös. A szex mégsem jó vele.

A kapcsolatunk 2. hetében már lefeküdtünk, számomra ez a tempó gyors volt, de ő erőltette, és mivel már egyikőnk sem volt szűz.. így belementem. Ezt az első közös éjszakát, egyikőnk sem élvezte, de nekem meggyőződésem volt, hogy ez azért volt így, mert még nem szerelemből csináltuk. (Mivel az előző kapcsolatomban szerelemből szexeltünk és azt élveztem nagyon..)Szóval jött a 2., 3. és a sokadik szex, ezzel együtt jöttek a problémák miszerint ő sosem élvezett el, sem bennem, sem gumi nélkül, akárhogy kényeztettem aztmondta jóérzés, de csak úgy tud(ott) elélvezni, ha ő saját magának kiverte az aktus után. Számomra ez rémes érzés (volt). Egy-egy szex volt hogy több mint 2 óráig tartott(!), én pedig ezeket max 20 percig élveztem, utána már csak azért nem állítottam le, mert abban reménykedtem mindig hogy most talán hátha elmegy... de nem. Idén júniusig voltak ezek a próbálkozások részemről, aztán feladtam, és amikor szexelni akart nekem mindig volt valami kifogásom. De eszembe sem jutott, hogy szakítsunk mivel nagyon szerettem és nagyon jól éreztem magam vele az ágyon kívül.


2 hónap telt el szex nélkül, és elkezdett furcsaságokat csinálni. Nem részletezném, de minden jel arra utalt, hogy megcsalt. Nem szeretőt tartott, hanem 2 lánnyal is lebukott hogy találkozót beszélt meg, ráadásul ebből az egyik az exe. Tehát egy-egy éjszakája volt "csak". Mindezekből nem az fáj ma sem, hogy megcsalt, hanem hogy tagadja... de megértem, hiszen ő férfi, neki kell a szex, én viszont megvoltam nélküle. És akkor még azthittem, hogy meg is leszek nélküle.


Szeptemberben összefutottam egy nagyon régi ismerősömmel. Eleinte csak barátokként találkozgattunk, aztán mégis több lett. Nem feküdtem le vele, viszont csók volt. Közben pedig olyan bizsergést éreztem, amit a párommal már nagyon rég nem. Nagyon kívánom ezt a férfit, mégsem tudnék vele lefeküdni amíg van barátom, erre már nem lennék képes. Ő pedig csábít, kéri hogy szakítsak a jelenlegi párommal, próbáljuk meg együtt. Én pedig nem akarom.. a vonzalmon kívül semmi mást nem érzek iránta, de ez valami hatalmas erő, mert nap mint nap rágondolok és akarom őt.

Eljutottunk oda, hogy a páromat már egyáltalán nem kívánom, és mire ez tisztázódott bennem, akkorára ő rájött hogy ő mégis akarja ezt a kapcsolatot velem, és rendbe szeretné hozni. Szóval 2 hete minden jó. A szex is majdnem az lenne ha nem tartana másfél óráig. És a másik srác? Vonz, akarom, kívánom. Rémes embernek érzem magam, de csak a szex miatt szakítani nem akarok, viszont megcsalni sem. Hogyan tovább? Fogalmam sincs.


2014. okt. 20. 14:47
 1/4 anonim ***** válasza:
Én a a helyedben szakítanék...
2014. okt. 20. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Biztosan megcsalt?


Ebben a történetben számos buktató is van mindkét részről. Nem látjátok a fától az erdőt.

Egyrészt 16 hónap és már megcsalás szélén???? Ez számomra elég "érdekes". Másrészt nagyon hozzá van szokva a kezeihez és szex után kiveri magának?

De eközben akár két lánnyal is szexelhetett.


Ha tényleg a kezeihez van szokva akkor esélyes, hogy velük sem sikerült úgy. Kvázi inog ez a megcsalás. Ha viszont náluk nem volt gond, akkor pedig veled nincsen meg a szexuális kémia, de nagyon nem. Előbbire inkább fogadnék. (mármint a párod szexuális zavarára)


Te pedig fel vagy húzva mint a vekker, és már mennél félre egy szex miatt!

És agyalsz, hogy nyitott kapcsolat, meg megcsalás, meg miegymás. (erre rátérek a végén)


Az első, hogy a párod elismerje: zűr van a nemiségével.

Teljes pornó, és teljes maszturbálás megvonás!

Te is kellesz hozzá. Amikor már nagyon fel van húzva akkor te elégítsd ki és csakis te. Kézzel szájjal, bárhogy. De te csináld. (privátban küldök linket leírásokkal, hogy nehogy az legyen, hogy a te technikáddal is gondok vannak)


Tehát a nemiségét KETTEN kéne helyre rakni. Ha még nem késő, mert már kiábrándulást érzel. És mond el neki: a szex nem feltétlenül 1,5-2 órás, nagyon nem. A szex kielégítő, nem időre játszák, ez nem az a "sport".


Megcsalás, nyitott kapcsolat.

A megcsalás az aljas módja a kikacsintásnak! Ráadásul 16 hónap után? Ha valaki 15-20 évig együtt van valakivel és "becsúszik egy baleset" azt mondom, oké, hiba, hülyeség volt, emberek vagyunk stb... De 16 hónap után? Ez nincsen rendben remélem te is érzed!


Nyitott kapcsolat!

Ismét! 16 hónap után??? Mire fel? A rossz szex nem ok erre még önmagában.

A zavar világos, ha a fenti nem működik, akkor még mindig szakember. Atársunkkal problémákat megoldunk, nem lecsereljük, aztán siránkozunk, hogy "jajj miért nincsen nekem élethosszig tartó társam". Lehet volt, csak kidobtad az első akadálynál...

A nyitott kapcsolathoz nem ez kell! Hallatlan erős kötődés kell a másikhoz, nagyon mély érzelem, aki nem él ilyenben nem tudja milyen érzés. A 100% biztosság tudata, hogy "mi már együtt halunk meg". Olyan mély és erős kapcsolat, amiben egy sima szex mással tényleg nem probléma, "only sex", és ezt mindegyik fél 100%-ra tudja is.

Ha ez nincsen meg a nyitás egy legális félrelépés lesz és attól, hogy meg van engedve attól még a hatása is ugyanaz lesz. Bizonytalanság, féltékenység, "elhagy e érte, jobb e nálam" stb.. érzések. És persze a csalódottság is, hogy félrement.

Van akinek ez való és van akiknek nem. Utóbbi esetben azonnal kapcsolat kinyírós módszer.


Plusz említettem: Nektek nem is erre van szükségetek.


Szakítás:

Már leírtam! Problémákat megoldunk, és nem elbagatelizálunk! Ha más nem szakember segítségét kéne kérni!


Két kivétel van!

1. Ha az ok tényleg a kémia! Ha akármi történik is, ha a feje tetejére is áll akkor sem lesz olyan a nemisége veled, mert nincsen meg a kémia.

Akkor és csakis akkor érdemes a többi lehetőségen elgondolkodni! De ezt minden oldalról körbejárni önmagában 16 hónap. Szóval először a problémára koncentráljatok! És próbáljátok megoldani.


A másik kivétel (amit nem éreztem a te írásodból sem, és az idei író párok 90%-nál), ha nincsen meg a szerelem.

"szeretem" "összeköltöztünk az egyetem miatt"

Biztosan pár vagytok?

2014. okt. 20. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Dowd kolléga jól leírta, legalább nekem nem kell koptatnom már a klaviatúrát.

A történet több ponton sántít és máshol keresed a hibát mint ahol van. Kommunikáció. Tessék beszélgetni a helyzetről. És ha ennyi idő után ennyire nem megy és megoldani sem tudjátok akkor lépjetek tovább.

2014. okt. 20. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Túl korai volt az az együttlét, várni kellett volna, mert így az első együttlétetek szerelem nélkül volt és így nehezebb szerelmessé produkálni.


A szex hiánya nagy kétségbeeséseket tud szülni egy kapcsolatban ami elbutítja az ember elméjét.


Hagyd azt a másik fiút, mert lehet lenne egy jó éjszakát, de elszalasztod a kapcsolatod és abba a fiúba soha nem leszel szerelmes, soha nem fogod vele magad jól érezni.


Ne add fel a kapcsolatot, ne járjatok nyitott kapcsolatban, de ha annyira idő kell, akkor szüneteljetek egy hetet, miszerint nem találkoztok, de ugyanúgy nem csalhatjátok meg egymást.


Romantikázzatok, ismerjétek meg jobban egymás lelkét, beszélgessetek sokat, hangolódjatok rá a kapcsolatotokra és idővel a szex is jó lesz ha te az agyadban el tudod ezt dönteni, hogy jó lesz. Mert sok minden fejben dől el és ha előre feladod, akkor nem is fog menni.


Ne lépj félje, ne, ez egy jó kapcsolat, nem arról van szó, hogy terrorba vagy tartva mert akkor azt mondom menekülj, sőt még boldog is vagy mellette.

Próbáljátok meg helyrehozni.

2014. okt. 20. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!