Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez jó jel egy kapcsolatban?

Figyelt kérdés

7 hónapja vagyunk együtt, de én más városban dolgozom, így csak 2 hetente tudunk találkozni, de volt már olyan is, hogy csak 4 hét után tudtuk megoldani. Most is ez a helyzet, 4 hete nem találkoztunk. Viszont majdnem minden nap beszélünk, tehát tartjuk a kapcsolatot.

Jövő héten elutazom abba a városba ahol ő él, szabin leszek, tehát lesz másfél hetünk arra, hogy közel legyünk egymáshoz, és hogy találkozzunk. Ő minden nap dolgozik, de azt mondta, hogy minden nap találkozni akar velem. El is mondta, hogy melyik nap hogyan, pl érkezésem napján (este érkezem) is már fussunk össze, legalább egy kis időre, de másnap este hosszabban, meg hogy vesz ki majd egy napot, hogy egy még hosszabb talit is összehozzunk. De utána is hogy minden nap fussunk össze amennyiszer és amennyi időre csak lehet. Én rég nem látott rokonoknál leszek vendégségben ez idő alatt, tehát nem nála fogok aludni, ezért kell a tervezgetés, hogy mikor találkozzunk, na meg az ő munkája miatt is.

Tetszik hogy ennyire lelkes, meg hogy már tervezgeti hogy minden nap összehozza hogy láthasson. Ez jó jel arra hogy tényleg szeret ugye?


2014. nov. 8. 11:53
 1/3 anonim ***** válasza:

ez a minél többet találkozzunk=a minél többet szexeljünk

hogy szeret e vagy nem? lehet csak arra kellesz neki

2014. nov. 8. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Nyilván szex is lesz, hiszen egészséges felnőttek vagyunk, nagyon kívánjuk egymást. De arra elég 1-2 óra is nem? Ha csak azt akarná.
2014. nov. 8. 12:28
 3/3 anonim ***** válasza:
Te ismered őt, ezt neked kell érezni. Igencsak kétesélyes. Lehet, h a f.rka hajtja, lehet, h tényleg megszeretett így is, h alig látjátok egymást. De ha ilyen ritkán taliztok...talán ezért nem tudod még te magad sem eldönteni. Ha a szex és találkozás boldoggá tesz, akkor élj a mának, érezd jól magad, és bármi lesz, ne bánj meg semmit!
2014. nov. 10. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!