Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit csináljak, már fizikai...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak, már fizikai tűneteim vannak?

Figyelt kérdés
Nemrég megismerkedtem egy lánnyal. El is hívtam, hogy találkozzunk, de akkor vissza lettem utasítva. Azt mondta még nem áll készen ilyenre. Nem olyan régen lett vége egy több, mint egy éves kapcsolatának, de én is most szakítottam a volt barátnőmmel szeptemberben. A visszautasítás után is tovább beszélgettem vele. Szinte mindenről el tudtunk beszélni. Most hétvégén akartam újra elhívni, de olyat írt amitől kiakadtam. ("megyek találkozok egy barátommal, később beszélünk") Óvatósan megpróbáltam rákérdezni ki ez, de nem kaptam igazi választ. 2 nap telt el. Én teljesen összetörtem. Sokkal jobban megmozgatott ez a csaj, mint az exem. Egyszerűen nem tudom mit tegyek. Gondoltam, hogy elhívom, és az elhatározás is meg volt de ezután? Olyan szinte vagyok emiatt szarul, hogy nem is alszom. Asszem én kezdek beleesni ebbe a lányba.20f
2014. nov. 17. 21:11
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

"megyek találkozok egy barátommal, később beszélünk"

én ebből nem arra következtetek, hogy pasija van.

2014. nov. 17. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Az elsőnek igaza van. Ráadásul, ezt női fejjel gondolkozva mondom, az ilyen "találkozom egy barátommal" szöveget olyankor is bejátsszák egyesek, mikor szó sincs arról, hogy találkozik egy sráccal - lehet, hogy a barátnőjével ment el moziba vagy kávézni, és valójában féltékennyé akart tenni, ami, mint a mellékelt ábra mutatja, remekül összejött. Márpedig ha ezt csinálja, te sem lehetsz neki közömbös. Drukkolok neked.:)
2014. nov. 18. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!