Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem vágyom a szexre?

Figyelt kérdés
A barátommal (ő 21 éves) 1 éve vagyunk Együtt. Én egy 20éves lány vagyok, aki tényleg szereti a párját. Mindketten fősulisok vagyunk, de már együtt lakunk fél éve. Rendszeresen van közöttünk testi kapcsolat, hetente min. 4-szer. De az apróbb dolgok (a petting) szinte minden naposak. Orgazmust csak orálisan vagy kézzel tudok elérni, de szex közben nem. Előtte 1 barátom volt csupán, vele 2,5 évig voltunk együtt. De vele is ugyanez volt a helyzet, aktus közben nem sikerült nekem a dolog. És az a baj, hogy közben nem is érzek semmi furcsát, úgy értem, hogy nemcsak nem tudok elmenni, de nem is élvezem egyáltalán, mintha semmi extra nem lenne a dologban. Ezeket vele is megbeszéltem még a kapcsolat elején, tehát tisztában volt vele. De engem nagyon zavar, hogy csak azért megyek mindig bele a dologba, mert ő szeretné, pedig én egyáltalán nem vágyom a szexre. Ha rajtam múlna, nem is lenne sohasem. Pedig figyel mindenre, kedves, megértő, előjáték mindig van (ekkor szoktam elmenni, mert csak ilyenkor tudok). Lehet egy 19éves lány frigid? Mit tehetnék, hogy legalább egy ici-picit kivánjam a szexet? Segitsetek!!
2007. okt. 28. 14:33
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Hmm..nehéz kérdés.Én21éves vagyok,főiskolás és kismama.Nagyon sokáig én sem éltem át szex közben orgazmust.Aztán egyszercsak jött egy fiú,aki tudta,h nyúljon hozzám,és hihetetlen csúcsokat rengettünk együtt,de csak lovagló pózban,amit a térdem nem nagyon bír(több mint 10 éves sportmúlt).Aztán jött más,akivel már megéreztem,h misszionriuspózban is lehet jó.Majd jött a Kedvesem,akivel aztán nem egyszer előfordul,hogy egyszerre.Szerintem mindez attól függ,h mennyire vagy ép lelkileg,ez az első és legfontosabb dolog,és nem csak a szexben.Ha görcsölsz rajta nem fog menni,de ha kikapcsolod az agyad,sikerülni fog.Furán hangzik lehet,de a nők agyalósak.Míg a pasi úgy működik,h szex és minden rendben,addig a nő, minden rendben és aztán szex.Mivel a pasit is felkészítetted rá előzetesen,így ne is várd,h ő is törje megát,h más legyen.

A leírásodból nekem úgy tűnik, hogy ő a második férfi az életedben,az első pedig ah számolom nagyjából szűz lehetett.Szűz,vagy majdnem szűz fiúkkal nekem sosem ment rendesen....

Miért is nem kívánod a szexet?Ez kicsit tudatalatti lehet.Mert benned van,h úgysem mész el,és akkor meg minek.Meg alapvetően már a gondolattól is feszensz,h mi van ha frigid vagy.Én ezt azért két fiú után nem mertném állítani.Ha nagyon zavar,és télleg nem tudod elengedni magad,akkor jó lenne,ha felkeresnél egy szexológust.Illetve próbálj meg minél többet beszélni erről a barátnőiddel.Ha kibeszéled megedból az már félsiker.Meg ki tudja,lehet nem csak te vagy az egyetlen a körben.

És különben is,h szeretnéd élvezni,ha előtte neked van egy orgazmusod?Úgy nagyon kevesen tudják.

Remélem megoldódik a problémád!Nekem megoldódott magától!Bár azt azért elárulom,h sosem leszel az a fajta nő,akihez hozzáérnek kétszer és elélvez.

2007. okt. 28. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a megoldás annyira egyszerű, hogy aktus közben is simogasd magad vagy simogasson a párod a csiklódnál és máris élvezni fogod.

VAgy válasszatok olyan pózt, pl legyél te felül, ahol a csiklód ingerélst kap pl a párod hasához dörgölve.

Nekem ez teljesen bevált és bár hosszú (másfél éves ) gyakorlás után, de már szex közben is el tudok évlezni.

sok sikert

2007. okt. 29. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:
0%
mert buzi vagy b..meg...
2007. nov. 21. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!