Mit gondoltok ezekről az idézetekről?

" Nem lehet semmi kellemesebb annál,

mint amikor hozzám bújik, jó közel, hallom a szívverését, érzem a szuszogását. Magamhoz szorítom a kezét, és közben

eltűnődöm azon, hogy talán mégiscsak létezik olyan pillanat az életben, amikor minden rendben van.

Ez az a pillanat. "

" Látom őt. Nézem őt. A gyönyörű szemeit,

a huncut mosolyát. Ahogyan végigsimítok az arcán, beletúrok a hajába, a csókjai a nyakamon. Hallom a zihálásunkat, az az őrült vágy, amit csak mellette érzek az első pillanattól fogva. Figyelem a csábító tekintetét, ami az ágyékomig hatol, a buja ajkait, amelyek kinyílnak az ujjaim érintésétől, a mozdulatait, ahogyan engem simogat, a ritmusát, amikor bennem van... Magamhoz szorítom, és a hátát karmolászom. Ilyen észveszejtő nem lehet semmi más. "

" Ahogy visszagondoltam rá, rögtön elindult felfelé a bensőmben a már jól ismert, de egyszerűen megszokhatatlan és fékezhetetlen nyomás, olyan mélyről, amilyen mélyre én nem juthatok le soha. Mintha minden alkalommal szét akart volna feszíteni, és kilökni belőlem azt a megcsonkított és elhagyatott emlékdarabot, amely ő utána maradt. Olyan részlet volt ez, amelyet minden csillogásával és borzalmával együtt elraktároztam magamban. Senki nem tudta onnan kiszakítani. Eggyé vált velem, hozzám tartozott. A felsebzett helyek, amelyeket elfoglalt és betöltött, égettek és martak belülről, de nem foglalkoztam velük. Belém ivódtak, és tudtam, hogy nélküle nem fognak begyógyulni soha.

Az a brutális, kínzó és elmulaszthatatlan fájdalom, ami ekkor rám tört, és bent rekesztette a levegőmet, amitől mozdulni sem tudtam, olyan erős volt, hogy képtelen voltam elviselni. Azt gondoltam, idővel majd gyengülni fog, de ahogy teltek a napok, kezdett egyre inkább elhatalmasodni rajtam, olyannyira, hogy szinte már egy pillanatra sem tudtam megfeledkezni róla.

Volt valami gyönyörűséges a dermesztő feketeségben. Amikor előhívtam a végtelenül boldog és önfeledt perceket, hirtelen minden köddé vált körülöttem. Elmerültem bennük, egészen odáig, amíg ott nem éreztem magam az ölelő karjaiban, és meg nem nyugtatott engem.

Ez volt minden vigaszom. Nélküle nem tudtam volna tovább folytatni. Hinnem kellett abban, hogy egy nap majd rá fog ébredni, hogy én voltam az egyetlen, aki őszintén, tiszta szívéből szerette őt... Tudnom kellett. "