Ha nem tudok barátnő nélkül boldog lenni, akkor miért éljek?

Fiatalember vagyok, akinek kb. mindene megvan, de boldog, az sose voltam. Egyedül élem az életem, és az egyetlen dolog, amire igazán vágyok, az az, hogy legyen párkapcsolatom, és ez nem adatik meg nekem. Soha. Egész kamaszkorom arról szólt, hogy kinéztem a csajokat és nem lett belőle soha semmi. Nem vagyok csúnya, egész jóképű vagyok, legfeljebb kicsit túl vékony/szálkás, és hát nyilván a viselkedésem kissé ügyetlen, mert nincs elég gyakorlatom. Apám azt mondja, túl merev vagyok, és úgy viselkedem, mintha minden lányt rögtön feleségül akarnék venni. Én egyszerűen csak egy stabil kapcsolatot akarok végre. De minden lány, akinél próbálkozom kikosaraz. És most már kb. semmi nem érdekel emiatt. Nem akarok se tanulni, se sportolni, se enni, se semmi. Imádom, amikor a barátaim mesélik a nyűgjeiket, hogy milyen rossz nekik szakítás után, meg mennyire összetörték a szívüket, közbe meg kb. minden héten randiznak valakivel. Olyan csaj meséli ezt, aki nem tudja betenni úgy a lábát bármilyen fedett helyiségbe, hogy ne próbálkozzanak be nála öten. Az ezredrészét nem érezhetik annak fájdalomnak, amiben én vagyok. Nekem ÉLETEMBEN nem volt valójában senkim. Ők már legalább ismerik a technikát, de én még azt sem tudhatom biztosra, hogy lefekszem-e valaha is egy lánnyal. És nem értem, hol hibázok. Nem öltözöm rosszul, nem rossz a kinézetem, megbízható srác vagyok.

Mi alapján reménykedjek? A csajok szemlátomást remekül megvannak nélkülem is. Miben higgyek? Miért higgyem el, hogy ha 1000-szer nem működik valami, majd 1001.-jére fog? Ti fogadnátok egy olyan bokszolóra, aki 1000x kikapott, hogy majd a következő alkalommal biztos nyer? És mondom, elegem van már mindenből és semminek nem tudok egyszerűen örülni emiatt. A pokolba kívánok lassan mindenkit, a napsütést, az életet. Nem értem, miért kötelező élni meg próbálkozni. Olyan, mintha az élet űzne gúnyt belőlem. Nesze, itt ez a nagy adag nemi vágy, én meg szépen végignézem, amíg kínlódsz vele a halálodig. Egyszerűen nem tudok miből energiát meríteni ahhoz, hogy minden nap felkeljek és bemenjek az egyetemre és tegyem a dolgaimat. Nem motivál semmi. Úgy érzem, mintha csak vizet innék. Csinálom a "csinálás" kedvéért, de semmi örömöm nincs benne. Ez mindig így fog maradni?