Egy lánynak egyáltalán nem szabad/illik szóba hoznia az eljegyzést?

Ezek fontos dolgok: ki mikor szeretne esküvőt, családot, gyereket, mennyit, hol, hogyan, ..., ... amik nagyon meghatározzák az életet, szerintem ezekről magától értetődően kell tudni beszélni. Jobb, ha mindkét fél tudja, hogy hogyan tervezi az életét és össze tudják hangolni azt. Az eljegyzés attól még nem veszíti el a varázsát, hogy szóba kerül. Főleg amiatt írom ezt, mert a nőkben előbb megfogalmazódik a dolog és ha ennek nem adnak hangot, akkor a legtöbb esetben a férfi fejében ahhoz képest sokkal később fog ugyanaz körvonalazódni.

Ott veszíti el a varázsát dolog, ahol a pasi nem akar eljegyzést, feszültséget kelt benne a dolog és a nő rájön: az addig elképzelt világához képest a kapcsolatuk a pasija fejében egészen máshol tart. Ott vita lesz az eljegyzésből és vége a varázsnak, ha egyszer sor is kerül(ne) rá.

Én anno tudom, hogy erőltettem a témát, mert az (akkor még csak) pasim otthon lakott a szüleivel, volt egy 2x1,5 méteres szobája és hol ott, hol nálunk laktunk felváltva és azt mondta, majd összeköltözünk, ha kitűzzük az esküvő dátumát... 3 év ingázás után már a hajamat tudtam volna kitépni a helyzettől, sok volt mindkettőnk szüleiből, abból, hogy soha nem volt meg minden cuccom, amire szükségem lett volna (alig fértünk el) és szinte soha nem voltunk úgy ketten, hogy csak mi ketten. Nem adtam ultimátumot, nem kell ezt gondolni, de elmondtam, hogy egyre zavaróbb ez a helyzet és szeretném, ha már ketten lennénk, dolgozunk már egy ideje, van pénzünk, hogy saját lábra kezdjünk állni, nézzünk szét a lehetőségeink között. Nem bántam meg a dolgot, fél év múlva eljegyzett és az eljegyzés után 2 hónappal lakást újítottunk fel, 3 hónappal később beköltöztünk. Én nem arra vágytam, hogy hatalmas romantikus meglepetés keretében kérje meg a kezem, hanem arra, hogy végre elkezdhessük a saját közös kis életünket.