Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Kezd zavarni mostmár hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kezd zavarni mostmár hogy barátom egy naplopó, azaz egész nap csak lopja a napot, csinálja a semmit. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Lassan három hónapja vagyunk együtt, én úgy ismertem meg hogy xy országból épp nemrég jött haza, volt egy kisebb balesete ott, és épp akkor volt úgymond "betegszabadságon". Persze, ez értehtő ok arra hogy nem keresett itt munkát addig mig meg nem gyógyult teljesen. Ez az idő ezalatt a három hónap alatt közben már rég letelt. Eleinte hitegetett azzal hogy keres ő munkát, keres. Egy idő után abbahagyta, fogva arra hogy "nincs olyan munka amit ő szeretne". Oké. De már itt nekem furcsa volt. Utána, elkezdtem én is munkát nézegetni neki, találtam is kapásból 3-at akkor, mutattam neki. Abból neki startból egy nem tetszett (merthogy ő hétvégén nem dolgozik), a másik kettőnek elküldte az önéletrajzát, majd az egyiket elment másnap megnézni (de azt is kérlelve szinte). Másnap meséli hogy kevés fizu sok munkáért (higgyétek el hogy annyi fizuért az a munka jó lett volna!). Szerintem ezek csak kifogások, ül egész nap otthon, nem csinál semmit, eltartatja magát az anyjával (akinek szintén kevés a nyugdija). Nem látom egyáltalán hogy akarna menni dolgozni, ő azt állitja hogy vár egy munkahelyre ahova mehetne... és addig? Él napról napra?

Nincs képesitése, épp tapasztalata ami van pár munkahelyéről visszamenőleg (gyárakban).


Már gondolkoztam azon hogy tegyem oda komolyabban, mert már kezd nagyon zavarni a dolog. Vagy nem kéne zavarjon?

Ti hogy lennétek?

-barátom 25 éves-



2015. márc. 13. 16:07
 1/9 anonim ***** válasza:
mit szeretsz benne? ez egy szar
2015. márc. 13. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Ha tényleg elérhető lehetőségeket mutattál neki, és nem akart élni vele, akkor ez gázos. Nem lehet tudni, hogy csak munkakerülő lenne, vagy komoly szociális fóbiája lehet, amiért kerüli az embereket. Ki kéne deríteni ezt. Hogy miért nem akar melózni, és mi a célja az életben. Kedvesen, ne számonkérően hozd fel a témát, vezesd rá, mennyivel jobb lenne minden, ha elvállalná.
2015. márc. 13. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Ez a baj, hogy én nem ilyennek ismertem meg. Nem tudom, eleinte mondta a szépet, a jót, hogy majd miután meggyógyul majd keres munkát mert ő tud dolgozni és nem lusta. Persze, akkor támogattam ebben. De idővel és még mindig az ellenkezőjét mutatja.

Nem úgy gondolom hogy 25 évesen egy ilyen életforma, életvitel a helyes, sőt! Már abban a korban van mikor nem volna rossz alapokat teremtsen. Mert képes egy gyári munkás is pénzt beosztani, tudnak ők is alapozni (szüleim is tudtak).


Nagy szive van, kedves nagyon. Ezek a tulajdonságai fogtak meg. Meg az is hogy láttam rajta hogy nem egy buta ember.

2015. márc. 13. 16:12
 4/9 anonim ***** válasza:
25 éves, és nyugdíjas az anyja?
2015. márc. 13. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Második :

Próbáltam. Pont a múlt héten beszélgettünk el a jövővel kapcsolatban, nagyon szép hangnemben. A terveket látom benne, ő is mondta hogy szeretne ezt-azt (felújitani egy lakrészt a jelenlegi házukban).

Nagyon könnyen barátkozik, ezt ő is mondta hogy nagyon szeret, meg hogy ő egy kollektivában, egy csoportban érzi jól magát. Viszont gyárba nem menne vissza.

Ez igy nekem ellentmondásos, főképp hogy eleinte azt mondta hogy ő emberek között szeret dolgozni, gyárakban.


Nem tudom....

2015. márc. 13. 16:16
 6/9 A kérdező kommentje:
Igen, mivel már elég idősen adott neki életet az édesanyja.
2015. márc. 13. 16:17
 7/9 anonim ***** válasza:
Azért mert nem válal el minden szrt nem biztos h munka kerülő.az sem h lusta...igazából pont ezért egyre rosszabb a munka erő piac mert mindenki mindent elválal minnél olcsóbban.N120 alatt a fülét se piszkálja meg!!irány az alkalmi munka:-) feketén pik pak össze tudja szedni azt a pénzt h el vegetáljon amíg nem talál rendes állást.és addig se kell 20napokat dolgozni.
2015. márc. 13. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Le maradt 3hónap alatt rendes állást nehéz találni...a másik ne neten keressen kapja nyakába a várost egy pár zönéletrajzal és mindenhova menjen be kérdezze meg h van e állás.ja és ne az alkalmazottol hanem kérje a főnököt.ha ezt megteszi télleg akar állást.
2015. márc. 13. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Az elmondása szerint már ez is megvolt...
2015. márc. 13. 16:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!