Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítás? Hogyan?

Figyelt kérdés

Fogalmam sincs, hogy csináljam, sosem szakítottam még. Arra gondoltam írnék egy levelet, és miután eltöltjük egymással a holnapi napot ott hagyom neki az íróasztalán. Szeretnék még egy utolsó szép emléket szerezni neki. Fiatalabb nálam és nem igazán érzem azt, hogy köztünk ez működne. Kedves, aranyos és mindent megtesz nekem, sőt még kedvelem is, de valahogy hiányzik a borzongás, és nem szeretném átverni, nem szeretnék kiszúrni vele, mert nem ezt érdemli, valamint kihasználni sem. Most érzem igazán, hogy kinőttem abból, hogy állandóan a másikon lógjak, folyamatosan csókolózzunk, ölelkezzünk a folyosón mindenki szeme láttára, állandóan érintkezzünk, beszélgessünk reggeltől estig facebook-n. Szegénykémmel még a csókolózást sem élvezem igazán, túlságosan odafigyelek arra, hogy a nyelve a számba van, vagy hogy hogyan irányítsak mert egyszerűen nem tud. Viszont azt hiszem elkövettem egy hibát azzal, hogy lefeküdtünk egymással. Nagyon korainak gondolom, de igazából amikor megtettem én nem hittem volna, hogy majd ő többet akar. Nagyon rossz kapcsolaton vagyok túl és nem akarok semmi érzelmet, mert most minden hiányzik az életemből csak a csalódás nem, hisz tanulok, érettségi, utána pedig egyetemre szeretnék menni, és jó lenne ha felvennének. Ez meg a másik... messzire megyek suliba, csak távkapcsolat lenne belőle azt meg végképp nem szeretném. Tudom, hogy nagyon rossz dolog amire készülök, és már most bűntudatom van, de inkább egyszer fájjon jobban neki, mint sokszor. Holnap az egész napot együtt töltjük. Suliban, majd náluk ebéd meg kis együtt lét... végül ott hagynám a levelet az íróasztalán. Most úgyis tavaszi szünet lesz, jobb lesz neki ha nem lát. Szerintetek ez így rendben van? Nem tudnám szemtől szemben elmondani, mert elsírnám magam, és nem szeretnék vele összeveszni, nem érdemli meg. Mit írjak, vagy tegyek?


Köszönöm a segítséget!


2015. márc. 31. 22:08
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Nincs rendben! Szemtől szembe mond el neki! Gerinctelenség lenne a többi módszer.
2015. márc. 31. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Ráadásnak még meg is akarod dugni elötte. Mekkora patkány vagy...
2015. márc. 31. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
Kétlem, hogy megtudnám dugni. 20 éves lány vagyok.
2015. márc. 31. 22:12
 4/11 To7ka ***** válasza:

Ne. Levélben ne. Valahogy hozd ki magadból, hogy képes legyél személyesen beszélni Vele, ennyit mindenki megérdemel. Nagyon határozottan tedd meg ellenben, ha ilyen ragaszkodó, nehéz kör lesz. A többiben teljesen igazad van, kitartást!:) Nehéz lesz, de egyszer korrektül lezongorázod, és idővel megkönnyebbülsz, tudsz fókuszálni a többi, fontosabb dolgaidra.


Ne sírd el magad személyesen. Tényleg legyél erős, és tényleg mond el neki. Tudod jól, hogy ez a jó döntés, de ha gyengének lát, akkor soha nem fogadja ezt el normálisan. Ha írsz egy levelet, soha nem kapott rá lehetőséget, hogy reagáljon rá, feltegye a kérdéseit, szintén lezáratlan marad. Pláne ha vele töltesz egy napot, és utána. Találkozzatok, egyből nyiss azzal, hogy szeretnéd, ha vége lenne, ezt nagyon komolyan gondolod, és minden jót kívánsz neki. Reméled, hogy érett annyira, hogy ezt elfogadja, és nem fog gyerekesen viselkedni, mert már eldöntötted. Minden jót, szia.

Ennyit határozottan közölsz vele, és utána kiabálsz, hogy NEM, meg HAGYJ BÉKÉN, és elvonulsz. Mert valószínűleg nem hagy békén és próbálkozik, de határozott maradsz és minden rendben lesz. :) Szurkolok!

2015. márc. 31. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Akkor is patkányság ha nő vagy...
2015. márc. 31. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

"Ráadásnak még meg is akarod dugni elötte."=> A kérdésből nem derül ki egyértelműen, hogy a kérdező a fiú, vagy a lány.

Utóbbi esetben nem hiszem, hogy megdugná.

2015. márc. 31. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Ennyire nem tudtok gondolkodni?? Az aktus után szakítani gciség akár fiú akár lány.... Így csak keményen összezavarja, és kiharcolja azt hogy keresse még utána....
2015. márc. 31. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Úgy gondolom az együtt lét nem feltétlen jelenti az aktust. Beszélgetés, és mondjuk egy társasjáték is létezik még a világon. :)
2015. márc. 31. 22:20
 9/11 anonim ***** válasza:

Ne levélben. Én most szakítottam az első barátommal egy hete, úgyhogy nem vagyok tapasztalt, de anyum mesélte, hogy őt dobták már levélben, és az nagyon fájt. Szóval szerintem délután, amikor beszélgettek, mondd el neki, hogy ez nem működik.

15/L

(Mellesleg hogy érettségizel 20 évesen? )

2015. márc. 31. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

Úgy, hogy nyelvi tagozatos vagyok, és így 5 évfolyamom van a gimiben az általános 4 helyett. És csak leszek 20 3 hónap múlva, de gondolom ez már nem számít.

Nekem nem ő az első barátom. Volt már előtt 3 másik, viszont az elsővel közös megbeszélés, a másodiknál ő dobott, a harmadiknál meg szintén.

2015. márc. 31. 23:05
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!