Ez szerelem vagy önértékelési zavar?

Van egy viszonyom, néhai találkozásból, együttalvásból áll. A pasit(27), úgy érzem, imádom, szeretem, ellenállhatatlannak tartom, képtelen vagyok nemet mondani a hívásának.

Azonban ő azt mondta, hogy tisztel és értékel annyira, hogy ne hazudja azt nekem, hogy szeretne. Mert nem igaz. Fontos vagyok, de nem szerelmes belém. Csak úgy jó velem...

Egy normális nő ilyen helyzetben azt mondaná, hogy rendben, akkor többet nem adja oda magát neki. Én viszont folyamatosan ugrok, ha hív. Tisztában vagyok vele, hogy nem kellene. Hogy ezzel a női tartásom veszítem el. Hiszen nem érdemli meg sem a testem, sem a szerelmem (néha kifejezetten bunkó). Komoly folytatás pedig úgy sem várható.

Ez tart már hónapok óta. Azonban mostanában úgy érzem, közeledik, érzelmileg is. Folyton összezavar, mindig másképp viselkedik. Néha fogja a kezem, gyengéd és csókokkal búcsúzik, néha pedig úgy érzem, észre sem vesz. Nem bírok ezzel a viszonnyal felhagyni. Olyan mintha drogoznék! :D

Szükségem van a jelenlétére, az érintésére. Annyira szeretném ha ő is így imádna, hogy attól tartok, mi van ha csak beképzelem, hogy van értelme tovább kitartanom mellette, és arra várni, hogy valaha ő is szeretni fog, és együtt leszünk. Pedig tisztán nézve, hagyni kellene őt a francba.

De nem vagyok képes elhagyni őt. Más férfira gondolni sem tudok. Csak ő kell(ene)!

Ez vajon az igazi szenvedélyes szerelem részemről, vagy inkább valami pszichológiai csapda, önbecsapás, gyenge jellem? Mi ez?

24/N