Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Bántalmaz a barátom! Mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bántalmaz a barátom! Mit tegyek? Hasonló történet valaki?

Figyelt kérdés

A mi sztorink elég hosszú. 15 hónapja vagyunk együtt, és imádjuk egymást. De mindketten elég hülyék is tudunk lenni. Szinte mindenben egyetértünk, mégis szinte minden nap veszekszunk, van, hogy egy nap többször is. Nagyon sokszor kiakad az oltozekemen (pedig sosem veszek fel olyan kivágott pólót, amiből bármi is kilatszodna), és minden áldott nap elismetli legalább 50x (főleg elkoszonesnel), hogy szépen, okosan, folsomre fogyeljek, illetve ha külön lesz óránk, akkor azt is, hogy ne csaljam meg. Sosem szoktam karomkodni, de 2 éve még azért sokszor eljart a szám (főként csak anyaztam, vagy basszusoztam, semmi több, és akkor sem mint a vízfolyás, és nem a másik ember édesanyját szidtam, hanem csak olyankor mondtam, ha pl. elejtettem vmit, ilyenek).. és ő ezt megelegelte és azt mondta h fejezzem be a csúnya beszédet, meg hogy 16 éves vagyok, és egy 16 éves lány ne beszéljen így, stb.. Aztán a harmadik dolog a kávé volt. Tudom h fiatal vagyok, de sokszor jólesett egy-egy gyönge kávét meginni, amikor nagyon fáradtnak éreztem magam, de igazából az ízét szeretem nagyon. De egyszer túl sokat ittam (meg nyaron) és felment a vernyomasom elég rendesen. Akkor is teljesen bepoccent, és h soha többet egy budos kortyot se ihatok, stb. És azóta napi szinten kerdezgeti, hogy azóta se ittam-e... sokszor ha véletlen elszoltam magam már odáig fajult a veszekedés, hogy nagyon megszoritotta a kezemet, aztán pofozgatott, stb. Az a baj, hogy én se vagyok szent, mert én is sokszor csapkodom őt, de csak miután ő is. Én sosem kezdemenyezek. Aztán a legujabb dilije, hogyha egy fiúval beszélek egy szót is, már egyből így kacsingat és cuppog hogy hát én el is megyek, kettesben hagylak titeket, menjetek szobára, stb... és ezekből elegem lett. Ma annyira osszevesztunk, hogy vita közbe racsaptam egyet az alkarjara. Ekkor akkorát a hasamba vágott, hogy még azóta is látszódnak az újjá nyomai, és hihetetlenül fáj az egesz hasam és hányingerem van...

Nagyon szeretem őt, és nem akarom, hogy vége legyen. Tudom h én is hibás vagyok, de azt is tudom h ez nem mehet tovább. Mert hiába lesz újra egy nyakbaborulos kibekules.. újra és újra ismetlodni fog.

Mit tegyek?? :((((

17/L


2015. máj. 8. 16:25
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
68%
Verjétek csak egymást. Nektek még kell 3-400 év, hogy elérjétek a mostani fejlett ember szintjét.
2015. máj. 8. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon sürgősen hagyd ott. Ez a hülyegyerek úgy kezel téged, mint egy felmosórongyot.
2015. máj. 8. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
És Ő hány éves?
2015. máj. 8. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
100%
Szakits vele nem fog vâltozni .. rosszabb lesz .. Nem fog engedni semmit.. jobban erosebben meg fog majd utni ha nem azt csinalod amit akar .. szoval hagyd fiatal vagy majd lesz mas
2015. máj. 8. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
Idaig meg csak megfogta az alkarod, meg pofozkodott kicsit ... most mar tiszta erobol gyomron vag ... szerinted mi johet meg?
2015. máj. 8. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
60%

Bocs, de én az ilyen kapcsolatokat úgy, ahogy vannak lenézem. A fiút azért, mert birtokolni akar téged és ver, téged meg azért, mert ezt megtűröd.

Mondanám, hogy szakíts vele és kerüld el, hacsak tudod. De a kérdés alapján osztálytársaknak tűntök.

Ha hagyod ezt, csak tovább fog fajulni és rosszabb lesz, ezt te is tudod.

Viszont én is tudom, hogy vannak olyan emberek, akiknek ez kell. Ha te olyan vagy, sajnállak nagyon, de csak te tudsz magadon segíteni, ezt tartsd észben.

2015. máj. 8. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:

Van egy Spanyol film : Nem vagy egyedul Sara. Pont igy kezdodott az egesz a lany es a baratja kozott a vegen mar megeroszakolta meg jo hogy nem agyon verte a lanyt. Pszcihologusnal vegezte a lany. A fiu meg a baratait is elverte mikor megprobaltak megvedeni.

Az ilyet azzonnal ott kell hagynod! Nem tudsz szeretni egy ilyen embert aki folyton bant es nem bizik benned. Bantani fog es ez csak rosszabb lesz... A te erdekedben mondom, ez nem kapcsolat. Talalsz majd valaki mast.

18/L

2015. máj. 8. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
9%

első kérdésem ő hány éves?

bántalmazást törvény bünteti aki most ver az később kórházba is juttathat

kávé helyet lehet inni inkakávét aminek nincs koffein tartalma v cappucino stb

2015. máj. 8. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
Egyikőtök hülyébb mint a másik... verekedni értelmes ember még idegennel sem, nem hogy akivel állítólag jóban van vagy szeret. Ezek a kirohanások meg kb. óvodás színvonalú dolgok. Aki meg ilyen emberrel együtt van, sőt ő maga is hasonlóan viselkedik, az gondolkodjon el saját magán is, mert ott a saját fejében is vannak gondok, nem csak a másikkal.
2015. máj. 8. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 A kérdező kommentje:
Ő is 17, és igen osztálytársak vagyunk.
2015. máj. 8. 16:35
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!